Az Óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola bezárására tett javaslatot az általános iskolák és iskoláskor előtti intézmények hálózatának kidolgozásával megbízott óbecsei községi munkacsoport. A munkacsoport nyolc tagja szavazott igennel, hárman nemmel, egy pedig tartózkodott a javaslat elfogadásával kapcsolatban – hangzott el az Óbecsei Televízió (TV Bečej) híradójában.

Volt egy másik javaslat is, hogy minden maradjon úgy, ahogyan eddig volt, ezt azonban elvetették. A munkacsoport koordinátora Suzana Đukić a következőt nyilatkozta a helyi televíziónak:

– Ez a javaslat először közvitára kerül, majd Óbecse képviselő-testülete hoz határozatot a község iskolahálózatával kapcsolatban, ami azután a tartományi kormány elé, majd az Oktatási Minisztériumba kerül. Mi a munka ránk eső részét elvégeztük, és arra törekedtünk, hogy maximálisan tárgyilagosak legyünk, hogy a tényeket és az adatokat figyelembe véve, és a törvénnyel összhangban hozzuk meg a javaslatunkat – mutatott rá Suzana Đukić.

Svetlana Vuletić, a munkacsoport másik tagja azt mondta:

– A javaslat az, hogy az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola nyisson egy kihelyezett tagozatot Dreán és Mileševón, a többi diákot pedig irányítsák át a három óbecsei iskolába, a Zdravko Gložanskiba, a Sever Đurkićba, illetve a Samu Mihály Általános Iskolába. A Petőfi Sándor Általános Iskola épülete pedig a középiskolások számára lehetne diákotthon – magyarázta Svetlana Vuletić.

Óbecse: Bezárhatják a Petőfi Sándor Általános Iskolát

Bezárás fenyegeti Óbecsén a Petőfi Sándor Általános Iskolát. A 64 éves tanintézmény megmaradásáért hétfő óta petíciót írhatnak alá a szülők és a támogatók. Az iskolának jelenleg a minimum 480 helyett csupán 253 tanulója van, nyolcvan százalékuk magyar. Az iskola megmaradásáért síkra szálló petíciót a Petőfi Sándor Általános Iskolában, illetve A Petőfiért Együtt Facebook-oldalon elektronikusan is alá lehet írni.

A témával a Családi Kör 2019. február 7-i számában Beretka Ferenc is foglalkozott. Egyebek közt a következőket írta:

– A múlt héten sokunk számára meglepő sajtótájékoztatót tartott a VMSZ óbecsei vezérkara, amelyet a magyar nyelvű sajtó nagy része azonnal és kiemelt helyen közölt, továbbá az elhangzottak egy része a párt honlapján is megjelent.  A kérdés fontosságát külsőségeiben is erősen hangsúlyozó kommünikében a helyi szervezet elnöke a VMSZ azon határozott álláspontját tudatta, „hogy az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola megmaradásáért szállnak síkra, a Petőfi Sándor Általános Iskola megszűnését vagy nevének megváltoztatását elfogadhatatlan tartják”.

A közlemény – legalábbis számomra – azért volt meglepő (bár elég jól ismerem az óbecsei közoktatás jelenkori és négy évtizedre visszanyúló állapotait), mert a község, de a tágabb közösség, sőt az ország hatalmi struktúrájában is koalíciós partnerként jelen lévő párt tette közzé egy, a saját hatáskörébe is tartozó helyi feladat kapcsán, amely komoly mérlegelést és felelős döntéseket követel.

Mint ismeretes, idén márciusig minden helyi önkormányzat köteles kidolgozni a területén működő általános iskolák új, észszerűsített hálózatának javaslatát, amely az illetékes minisztérium szigorú és korlátozó követelményei nyomán iskolabezárásokat, összevonásokat és egyéb, a közösségeket érzékenyen érintő intézkedéseket tesz szükségessé.

A rázós kérdés érdemi vizsgálatát Óbecsén egy munkacsoportra bízták, amelynek összetételét túlsúlyban a hatalmi koalíció képviselői alkotják, hovatovább az oktatásügyi intézmények részéről is jobbára pártokhoz kötődő személyek szerepelnek benne. Koordinátora pedig az egyik iskola volt igazgatónője, aki hivatali fiaskók és csúcsok, továbbá szédítő politikai hajtűkanyarok után jelenleg erőteljes befolyást tud maga mögött, amely helyi szinten túl is hatni próbál – írta Beretka Ferenc és leszögezte:

A Petőfi Sándor iskola felszámolása vagy „bedarálása” a közeli szerb többségű iskolába jóvátehetetlen csapást jelentene az óbecsei magyar nyelvű oktatás egésze és az itteni, sorvadó magyarság számára.

Az említett munkacsoportnak a következő személyek a tagjai:

  1. Suzana Đukić, a község elnökének segédje, a munkacsoport elnöke
  2. Svetlana Vuletić, a községi tanács tagja, a munkacsoport elnökhelyettese
  3. Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökének helyettese, tag
  4. Stefaniga Csaba, a községi tanács tagja, tag
  5. Tatjana Mitić, a Labud Pejović iskoláskor előtti intézmény megbízott igazgatója, tag
  6. Aleksandra Rajić, okleveles pszichológus, tag
  7. Sanja Biro, tanár, tag
  8. Balog Virág Zsolt, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, tag
  9. Maja Radošević, okleveles pszichológus, tag
  10. Svetlana Tašković, az óbecsei Műszaki iskola igazgatója, tag
  11. Péter Diana, az óbecsei Ifjusági Iroda munkatársa, tag
  12. Milica Nešić, városrendezési, építésügyi, közműszolgáltatási, közlekedési és felügyelőségi megbízott, tag

Frissítés:

Elfogadhatatlannak tartja az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola bezárását a Vajdasági Magyar Szövetség – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Pásztor István. A VMSZ elnöke kijelentette, elhamarkodott és károkat okozó döntésnek tartja az új községi iskolahálózat kialakításával megbízott munkacsoport és a községi tanács döntését. Pásztor István leszögezte, a VMSZ nem támogatja az általános iskola bezárását, és mindent megtesznek a döntés felülvizsgálatáért.