Ahogy az várható is volt, a szerb rendőrség letartóztatta Zoran Babićnak, a Koridori Srbije vállalat igazgatójának sofőrjét, aki részt vett abban a csütörtöki balesetben, amely Doljevac közelében az autópálya fizetőkapujánál történt, s amelyben egy személy életét vesztette – írja az N1.

Zoran Babić sofőrjét, a rakovicai illetőségű, 35 éves  D. S.-t negyvennyolc órás órás vizsgálati fogságba helyezték. A szerb tájékoztatási eszközök által közölt információt az alapfokú ügyészségen is megerősítették, ahol közölték, a rendőrség pénteken reggel hat órakor letartóztatta a Škoda Superb típusú gépjármű vezetőjét, aki jelenleg a niši börtönben van előzetesben, a kihallgatására pedig szombaton kerül sor.

A csütörtök reggel történt közlekedési balesetben egy nő életét vesztette, öt személy pedig megsérült. A sérültek között van Zoran Babić, a Koridori Srbije vállalat igazgatója is. A rendőrség információi szerint a szerencsétlenség akkor következett be, amikor a Škoda Superb, amely nagy sebességgel Niš irányából Leskovac felé tartott, nem állt meg a doljevaci fizetőkapunál, hanem nekiment az előtte levő Opel Astrának. A nagy erejű ütközés következményeként az Opel Astrát nagy erővel rálökte a fizetőkapunál szintén várakozó Volkswagen Passatra.

A Škoda Superb nem a Koridori Srbije, hanem a bolgár Trace magáncég tulajdonában van, amely a Grdelicai-szorosban végez munkálatokat.