Letartóztatták Dragoljub Simonovićot, Grocka polgármesterét, akit azzal gyanúsítanak, hogy december 11-én éjszaka ő adta ki a parancsot Milan Jovanović házának felgyújtására. Az Alapbíróság megerősítette a hírt, miszerint a polgármestert előállították és 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték.

Milan Jovanović az eset kapcsán az elejétől kezdve állította, hogy azért támadták meg, mert a belgrádi község elnökének visszaéléseiről és bűncselekményeiről írt.

– Željko Matorčević és jómagam több alkalommal írtunk a község területén történő lopásokról, amelyekben Simonović maga is részt vesz. Egyetlen anyagot sem adtunk le addig, amíg nem szereztünk elegendő bizonyítékot, hiszen a portálunknak nincs pénze, hogy kártérítést fizessen, mondta Jovanović.

A legutóbbi eset az volt, magyarázta a Blicnek az újságíró, amikor Simonović testvéréről, Slavoljubról írtak, aki egyébként Vrčin rendőrkapitánya volt valamikor, most pedig sportklubok vezetője. Ezek a klubok viszont nem a grockai szövetséghez tartoztak, ennek ellenére községi költségvetésből pénzelték azokat. Ez csupán csak az egyik eset, amelyről írtak a jelenleg polgármester visszaélései kapcsán, aki egyébként a Szerbiai Vasutak Közvállalat valamikori vezérigazgatója volt.

A polgármester ellen egyébként két további bűnvádi feljelentést is tettek, mégpedig Grocka gázvezetékének lefektetése kapcsán felmerült lopások és visszaélések miatt.

Simonović már egyszer megtámadta Jovanovićot, aki még a vasútnál töltött időszakában írt a lopásokról, amelyekben részt vett. Akkor Grocka jelenlegi polgármestere bottal ütötte a fejét, a végzetes támadásban pedig felesége állította meg. Simonović házában mindent rögzítettek a kamerák, a rendőrség azonban akkor azt állította, hogy a felvételek nem léteznek. Jovanović akkor azt írta, hogy Simonović vasúti síneket lopott, azokat pedig szőlőskertjében használta karónak.

– Simonović, de több grockai politikus is, több száz négyzetméteres villákat építettek az Ezüst-tónál. Kérdem én, hogy miből? – tette hozzá az újságíró.