Igen hasznos újdonsággal készül bővíteni „gyári” térképszolgáltatását a Google, amely a jövőben a sebességmérő eszközök, így a traffipaxok, vagyis radarok helyét is mutatja majd.

Az új funkciót, úgy tudni, a felhasználók kis része már teszteli is, és hasonlóképp működik majd, mint amilyet az ugyancsak Google-tulajdonban álló Waze-nél is használhatnak az autósok: a térképen kis ikonok jelzik majd a kameraállások lehetséges pozícióit, de a sofőröket hangjelzés is figyelmezteti, hogy lassítsanak, ha kamerák közelébe érnek.

A Google tavaly novemberben kezdett új funkciókat tesztelni a Mapsben, és ezek között szerepelt az is, hogy a programot használók jelezni tudják egymásnak, ha balesetet, útakadályt vagy épp radart láttak. Az újdonság még nem érkezett meg a telefonokra, egyelőre kizárólag Birmingham területén működik – már persze csak annak a készülékén, aki meghívást kapott a tesztelésre. Ha élesítik, bizonyára a többi országra is kiterjesztik majd. Ennek időpontja azonban még nem ismert.