Második alkalommal rendezték meg a Durmoló Téli Népzenei Tábort. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza vajdasági szervezetének évkezdő rendezvényén mintegy hatvan fiatal vett részt.

A délvidéki Tóthfalu adott otthont január 4-8. között a Durmoló Téli Népzenei Tábornak. A rendezvénnyel a szervezők hagyományt kívánnak teremteni, így az időpontot – függetlenül a hétvégéktől – minden évben ugyanolyan dátum szerint tervezik.

„Már az elnevezés is kifejezi a program megálmodóinak elképzelését – számol be az idei találkozóról Juhász Gyula, a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság munkatársa. – Zenei eseményre gyűltünk össze, így a dúr- és a moll hangsorból következik a mozaikszó, másrészt jelentése a téli álomra is utal, amiből a résztvevők Tóthfaluban ébredhettek. Az együttlét intenzív és tartalmas volt, minden estét közös éneklés zárta, a gyerekek teli szellemi tarsollyal búcsúzhattak.”

A tábor iránt jelentős volt az érdeklődés, hatvan fiatal vett részt az ötnapos együttléten.

Hideg (Lakatos) Anna néni az erdélyi Ördöngösfüzesről érkezett

A zenei napok tematikájában a vajdasági – ezen belül csókai és moholi – dalok vitték a prímet. Vlasity Károlyné Zélity Klára gyűjtéseiből nemrégiben jelent meg egy tartalmas összeállítás is, e füzetből a dalokat a Fölszállott a páva 2012. évi győztese, Csizmadia Anna irányításával tanulhatták meg a résztvevők.

Számos vendég is érkezett a táborba, Csókáról, Tóth Rozália, a helyi Csalogány Asszonykórus vezetője az együttes ízes, stílusos hagyományait elevenítette fel a gyerekekkel. Két napig vett részt a foglalkozásokon Erdélyből az ördöngösfüzesi Hideg Anna és a türei Lengyel László.

Csizmadia Anna mellett a képzéseket két citera- és öt vonósoktató vezette. A jelentkezők alsó korhatára kilenc év volt, s a meghirdetők zenei előképzettséget kértek az egész Vajdaságból érkezőktől. A táborban korábban is barátságok szövődtek, így sok volt a visszatérő vendég.

A fiatalok nagy örömmel tanultak citerázni

A jeles esemény folytatására sem kell sokáig várni, februárban Hajdújáráson a fiatal népzenészek találkozóján kamatoztathatják az ifjú zenészek az itt megszerzett tudásukat, s együtt mulathatnak a topolyai Kodály Zoltán Művelődési Központ hagyományos farsangi táncházában is.

Vendégszerző: Dr. Csermák Zoltán