Az idei évtől június 7-e a biztonságos élelmiszerek előnyeiről szól majd. A tematikus világnap szükségességével először 2015-ben kezdtek el foglalkozni a szakemberek, végül az ENSZ közgyűlése 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot.

Az élelmiszer-biztonság – bár hajlamosak vagyunk természetesnek venni – kiemelten fontos a mindennapokban. Hiánya komoly veszélyt jelent az emberi egészségre, egyúttal jelentős gazdasági károkat is okozhat.

Az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését elsőként Awilo Ochieng Pernet, a Codex Alimentarius Bizottság elnöke vetette fel 2015-ben, amit a bizottság következő évi ülésén az ENSZ felé irányuló javaslatként is megszavazott. 2017-ben a FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet), majd a WHO (Egészségügyi Világszervezet) szintén elfogadott egy állásfoglalást a világnap támogatásáról. Az ENSZ-közgyűlés végül tavaly decemberben megszavazta, hogy 2019-től június 7-e az Élelmiszer-biztonság Világnapja legyen.

Az élelmiszerlánc biztonságának fenntartása, a tisztességes vállalkozások támogatása, a fogyasztói szemléletformálás folyamatos aktív jelenlétet és figyelmet igényel minden országban. Az élelmiszerhamisítás ugyanis világviszonylatban a második legjelentősebb feketegazdasági tevékenység.

Az élelmiszeripar fejlődése, emellett a csalók, hamisítók rendre új trükkjei miatt elengedhetetlen a hatósági munka fejlesztése országonként és összehangoltan is.

A jövőben június 7-e a biztonságos élelmiszerekről szól majd – de reméljük, nemcsak az az egy nap!


Nyitóképünk illusztráció (Pixabay)