Az első, influenzával összefüggésbe hozható ausztriai és horvátországi haláleseteket követően az új év első napjaiban ketten már Szerbiában is meghaltak. Mindketten krónikus betegek voltak – közölte a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS).

A Batut Közegészségügyi Intézet adatai szerint az influenza vírusát eddig Belgrádban, a nišavai és a dél-bácskai körzetben mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok, de influenza-szerű tünetekkel több ezer páciens fordult orvoshoz az elmúlt napokban.

A megbetegedettek legnagyobb hányada négy év alatti gyermek, de a fiatal, illetve a dolgozó korosztályban is terjed a járvány.

Az influenza Szerbiában tavaly tizenöt halálos áldozatot szedett, 2017-ben pedig huszonhatan haltak meg az influenza okozta szövődmények miatt.