Több civil szervezet közösen hirdette meg az újvidéki tüntetést, ami január 18-án 18 órakor kezdődik a Szerb Nemzeti Színház előtt – nyilatkozta a Radio 021-nek Tea Vukadin, a szervezők egyike.

„Rövidesen közzétesszük az információkat a követeléseinkre vonatkozóan. Mi ugyanis nem a belgrádiak fiókszervezete vagyunk, hanem önállóan szerveződünk, ugyanakkor folyamatos kapcsolatban vagyunk a fővárosiakkal, ők látnak el bennünket tanácsokkal, hogy hogyan tudjuk magunkat a lehető legjobban megszervezni. Ez a tiltakozás az Egy az ötmillióból jelszó alatt kerül megrendezésre, és ideje volt már, hogy végre Európa kulturális fővárosa is felkeljen” – nyilatkozta Tea Vukadin és kiemelte, hogy a szervezők között nincs egy politikus sem, de valószínűleg a tiltakozó sétán ők is ott lesznek.

Belgrádban múlt év vége óta folynak a tömegtüntetések, melyeknek célja a jelenlegi hatalom leváltása és a társadalmi rendszer átalakítása. A tiltakozások azután kezdődtek, hogy a Szerbiai Baloldal pártelnökét, Borko Stefanovićot megtámadták és brutálisan megverték, a tüntetés az Elég volt a véres ingekből! jelszóval indult.

A tiltakozási hullám a múlt héten már más városokra is átterjedt: Nišben, Kragujevacon, Požegán és Kuršumliján is volt már tüntetés, a jövő héttől pedig Újvidéken is lesz. A tüntetők most már Dragan Bujošević, a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) főszerkesztőjének leváltását is követelik.

Nyitóképen a belgrádi tüntetés, forrás: Balkan Insight