A lila ködben megnyert választásoktól kezdve a délvidéki földikutyán át a belgrádi üzengetésig, negyedévenkénti „adagokban”, négy nap alatt tekintjük át a 2018-as évet, ma nyár közepétől folytatjuk az érdekességek sorát. (Az első negyedév gyűjteménye itt olvasható, a másodikról szóló pedig itt.)

Július

Rábukkannak a világ legősibb színére. Mauritánia területén egy palagázmezőben 1,1 milliárd éves kőzetben rózsaszín pigmenteket találnak.

A bezárt belgrádi főpályaudvar madártávlatból

A bezárt belgrádi főpályaudvar madártávlatból

Bezár a belgrádi főpályaudvar. A műemléki védettségű pályaudvar 134 évig szolgálta a szerb fővárost.

Nyolc magyar filmet mutatnak be a palicsi filmfesztiválon. A Virágvölgy kategória-győztes.

A Starbucks kávéházlánc bejelenti, hogy 2020-ra teljesen megszünteti a műanyag szívószálak használatát.

Novak Đoković negyedik wimbledoni győzelmét aratja.

Donald Trump találkozik Vlagyimir Putyinnal a helsinki csúcson. A találkozó utáni nyilatkozatában Trump az oroszok oldalára áll az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz beavatkozás tekintetében, majd dicsőíti az orosz diktatúrát és „ostobának” nevezi a korábbi amerikai kormányt.

Egy kutatás szerint a balkáni országokban 30 fegyver jut száz személyre, ami azt jelenti, hogy 15 százalékkal vannak a világátlag felett. Csak Szerbiában illegálisan 1,5 millió fegyver van magánszemélyek birtokában (legálisan 1,1 millió).

A kenyér létezését bizonyító leletekre találnak rá régészek Jordániában, eszerint 14 400 éves a kenyér.

A Google-ra több mint 5 milliárd dolláros bírságot szab ki az Európai Unió a mobiltelefonokkal kapcsolatban. A Google arra kötelezte a gyártókat, hogy az Androidos készülékeken Google alkalmazásokat állítsanak be alapértelmezettként.

Felnyitják az Alexandriában talált óriás szarkofágot. A három emberi maradvány vizsgálata során arra jutottak, hogy katonák lehettek a szarkofág lakói, mert egyikük koponyájából egy nyíl állt ki.

Először találnak folyékony víztestet a Marson.

Szerbia sorozatban negyedszer Európa-bajnok férfi vízilabdában

Szerbia sorozatban negyedszer Európa-bajnok férfi vízilabdában

Férfi vízilabda: Szerbia negyedszer nyer sorozatban Európa-bajnokságot.

Az évszázad leghosszabb teljes holdfogyatkozása volt megfigyelhető, ahol az időjárás azt lehetővé tette.

Magyarországon megszavazzák a hajléktalantörvényt. A közterületen való életvitelszerű tartózkodást büntető szégyenletes törvény októbertől (a hideg idő beálltától) lép hatályba.

Augusztus

Ferenc pápa elfogadhatatlannak nyilvánítja a halálbüntetést. A Vatikán mindeddig nem ellenezte a halálbüntetést.

Romániában hatalmas kormányellenes tüntetések kezdődnek, a rendőrség brutálisan lép fel, amit az Európai Parlament el is ítél, de a Fidesz-képviselők (közöttük Deli Andor délvidéki kooptált) a román szociáldemokrata hatalom védelmében nem szavazza meg a rendőri erőszakot elítélő határozatot.

Scarlet Johannson (Fotó: Wikipédia)

Scarlett Johannson (Fotó: Wikipédia)

Scarlett Johansson a világ legjobban fizetett színésznője. A Forbes magazin szerint 40,5 millió dollárt keresett az elmúlt egy évben. Második Angelina Jolie, harmadik Jennifer Aniston.

Hullanak az elnök emberei: Trump ügyvédje, Michael Cohen nyolc vádpontban bűnös, Paul Manafort kampányfőnök börtönbe kerül banki- és adócsalás miatt.

Trump korábbi szeretőjének, a pornószínésznő Stormy Danielsnek lefizetésével kapcsolatos botrányt képtelenség tovább takargatni.

Plácido Domingo 150. szerepét énekli Salzburgban. A spanyol sztártenor rekordot állít fel, senki nem játszott ennyi szerepet operában.

Aretha Franklin királynőhöz méltóan búcsúzik, piros ruhában, tűzpiros tűsarkúban ravatalozzák fel, 24 karátos aranyból készült koporsóban, Detroitban.

Aretha Franklin a ravatalon (Fotó: Sky News)

Aretha Franklin a ravatalon (Fotó: Sky News)

Kínai befektető menti meg a veszteséges bori rézbányát.

Szeptember

Az Egészségügyi Világszervezet jelenti, hogy az emberiség több, mint egynegyede nem mozog eleget. Még a mozgáshiányból adódó betegségek elkerüléséhez szükséges minimális mozgást is mellőzik.

Zentán bemutatják a zentai csatáról szóló rockoperát. A 321. évfordulóra készült előadást magyarországi fesztiválokon is játsszák.

Firenzében betiltják az utcai evést. A polgármester a „faragatlan turistákra” hivatkozva hozza meg a döntést.

Novak Đoković harmadik US Open győzelmét szerzi.

Az egész balkáni térségben felhábordást vált ki Aleksandar Vučić beszéde, melyben Miloševićre úgy hivatkozik, mint „nagy szerb vezetőre”.

Oroszország mega-hadgyakorlatba kezd, 1981 óta nem volt ilyen, több százezer katonát mozgató harci játék. A kínai és a mongol haderő alakulatai is csatlakoznak.

Az Európai Parlament elfogadja a Sargentini-jelentést. Magyarországot először ítélik el az alapszerződés megsértésével, a jogállam leépítésével kapcsolatban, többek között az EU-ellenes budapesti hisztériakampány okán. A jelentés teljes hivatalos szövegét magyar nyelven csak a Szabad Magyar Szó teszi közzé, több mint hetvenezren olvasták nálunk.

Nagy Arnold, a 2018-as Nemzeti Vágta győztese (Fotó: Szappanos Veronika, Szabad Magyar Szó)

Nagy Arnold, a 2018-as Nemzeti Vágta győztese (Fotó: Szappanos Veronika, Szabad Magyar Szó)

A temerini Nagy Arnold megnyeri a Nemzeti Vágtát Fantázia nevű lovával a budapesti Hősök terén. Először lesz babérkoszorús egy határon túli versenyző, Magyarországon imádják a szerény és hivalkodástól mentes győztest.

A Dél-afrikai Köztársaság engedélyezi a marihuána fogyasztását.

Az amerikai Michael Kors megveszi az olasz Versace divatházat.

A Facebook 50 milliónál is több felhasználói fiókját feltörik.

Érvénytelen a Macedónia új nevéről kiírt népszavazás. Ez a beláthatatlan távolba helyezheti az ország EU és NATO tagságát is. Gruevszki, Orbán és Putyin az ország nemzetközi integrációját lehetővé tévő névváltoztatás ellen lázított.

Közös hadgyakorlatot tart az orosz és szerb légierő.

 

A 2018-as Vérhold (Fotó: Wikipédia)

A 2018-as Vérhold (Fotó: Wikipédia)