Fáj a fény és dideregve megyek én
magam ölelve át mint síró kisgyerek,
kit vernek és kilöknek egy téli éjjelen
az utcára s űzött szemmel messze néz
és szemem előtt elsuhant a jövő:
mostohagyerek – mind mostoha a sorsa,
váltig küzd és fárad, mindenki tapossa:
adós életével kötözik röghöz.
Bennem égő hajjal rohannak az évek,
mit keresek itt? Téblábolok csupán;
nézem a világot értetlen és félve
s tovább kóboroltam tűnt árnyak után,
már tudtam; senkinek soha sem hiányozom
és kitalálom új saját kis világom.