A Lehet Más a Politika párt Puzsér Róbert független főpolgármester-jelöltet támogatja a jövő évi önkormányzati választáson – döntött szombaton az LMP budapesti kongresszusa. Kanász-Nagy Máté, a párt országos elnökségének titkára sajtótájékoztatón elmondta: azonnal egyeztetéseket kezdenek Puzsér Róberttel a jelölt Sétáló Budapest koncepciójának és az LMP Budapest-programjának harmonizálásáért.

Moldován László, az LMP budapesti elnöke arról beszélt, hogy pártja megtette az első lépést Tarlós István, a Fidesz-KDNP által támogatott főpolgármester leváltásáért és szerinte a többi párt számára is ez lenne az igazi út. Szerinte Budapest ma egy élhetetlen város, vezetése pedig semmit nem gondol arról, milyen egy zöld főváros. A légszennyezés miatt háromezer ember hal meg évente, a közösségi közlekedés vagy a hulladékgazdálkodás pedig borzalmas állapotban van – sorolta.

Puzsér Róbert Sétáló Budapest programja szerinte tökéletesen beleillik „Magyarország zöld pártjának megújuló, élhető Budapest programjába”.