A bankrablási kísérletek a 28 ezer lakosú Milagresben történtek, ahol a város főutcáján lévő pénzautomatákat akarták feltörni két bankfióknál. Az éjszakai órákban mindkét bank zárva volt. A bűnözők elfogták egy helyi üzletember legalább öttagú családját, amikor útban voltak a pénzintézetek felé.

A bűnözőket az egyik banknál a rendőrség körülzárta, majd húsz percig tartó tűzharcba bocsátkozott a rablókkal, aminek során többen meghaltak. A bankrablók zsákmány nélkül két kisteherautóval kereket oldottak. A hatóságoknak eddig még nem sikerült minden halottat azonosítani, de két gyerek is van az áldozatok között.

A cearái kormányzó hivatala szerint hat rendőr is a halottak között van. Ceará egyébként Brazília egyik legerőszakosabb állama.

„Sosem láttam ehhez foghatót. Ez a borzalom reggele volt” – mondta egy helyi pap, Ronaldo Oliveira az O Povo című hírlapnak nyilatkozva.

Értesülések szerint a hatóságok két gyanúsítottat őrizetbe vettek, egy bankrabló holttestére pedig egy sorsára hagyott járműben találtak rá. A legnagyobb latin-amerikai állam rendszeresen élén áll azon a ranglistán, amely az évente elkövetett gyilkosságokat összesíti államonként.

Fotó: EPA