A huszonegyedik alkalommal odaítélt Európa-érem idei kitüntetettje Bata János horgosi tanár, költő, publicista és műfordító, az Aracs folyóirat főszerkesztője. A díjat Molnár Pál kezdeményezésére alapította az 1995 óta működő, Magyar Média Műhely (MMM), 2002 óta Szabadelvű Médiaműhely (SZEMM) elnevezésű, újságírókból álló szerveződés.

„Bata János egész tevékenysége, de talán nem túlzás, ha azt mondom: az egész élete: kisebbségvédelem. (…) Szülőföldjét soha nem hagyta el, erejéhez, tudásához és jó humorához híven igyekezett mindig a közösségét szolgálni, a közösségnek valamit visszaadni abból, amit tőle, tőlük kapott: a tudás mellet életkedvet és derűt is”, írta méltatásában Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke.

„Harminchárom éve, szülőfalujában, Horgoson oktatja a helyi kisdiákokat, és az átadott tananyag mellett nevelni is nevelte őket – manapság egykori tanítványai a jelenlegi diákjainak szülei, neki pedig munkatársai az iskolában.

A nyolcvanas évek első felétől, amióta közéleti szereplést vállal, mindig a délvidéki magyarság, tehát jelen helyzetben a kisebbség érdekében szólalt – és szólal – meg, ezeknek írásos dokumentumai délvidéki valamint magyarországi folyóiratokban nagy terjedelemben olvashatók, és tanulmányozhatók lesznek a jövőben is”, folytatta.

2001-ben egyik alapítója volt az Aracsnak, a délvidéki magyarság közéleti folyóiratának, s ennek a kiváló magyar szellemi műhelynek 2011 óta főszerkesztője. Ugyanabban az évben létrehozta az Aracs Alapítványt, amely a folyóiratot kiadja, rendezvényeket szervez és könyveket is megjelentet. Az Aracsban a Balassi-kardos költőtől a Széchenyi-díjas művészettörténészen, az ausztrál állami díjas magyar újságírón át az ötven éve hazánkban élő lengyel publicistáig seregnyi kiváló értelmiségi jelentet meg fontos és jól megformált gondolatokat: azaz igazi nemzeti szellemi műhely a folyóirat.

„Bata János szervezésében járt először a Délvidéken a Barcsay mester és tanítványai című vándorkiállítás, ő vonzotta a Délvidékre a Hitel folyóirat szerkesztőit, Wittner Mária forradalmárt, Juhász György tevékeny nemzetszervezőt – aki nemrégiben elhunyt –, valamint Benedikty Tamást és Domonkos Lászlót, akiknek föllépését az államhatárokon átívelve, de a nemzethatárokon belül maradva Szegeden is megszervezte. A szabadkai Életjel Csáth Géza Művészetbarát Kör irodalmi estjeit nem csak Szegedre, de Székesfehérvárra is eljuttatta” –írta méltatásában Molnár Pál, aki felhívta a figyelmet a díjazott által szerkesztett és fordított kötetekre és azokra, amelyeknek társszerzője volt, továbbá önálló köteteire, amelyek közül saját válogatott versei Megkopott táj címmel az idén Horgoson jelentek meg.

Bata János tagja a Magyar Írószövetségnek. Fordítói tevékenysége nem korlátozódik a német nyelvre: angol, szerb és horvát nyelvről és nyelvre is fordít – szükség szerint.

Bata János több civil elismerést kapott, köztük 2014-ben a Magyar Páneurópa Unió Eötvös József Sajtódíját vehette át, 2018-ban a Bethlen Gábor Alapítvány Teleki Pál Érdemérmét kapta meg, mégpedig a magyarságért tett szolgálatáért.

Nyitóképünkön Konrad Sutarski Európa-érmes lengyel publicista (balról) és Bata János, a díjat most átvevő magyar újságíró a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében (Dormán László felvétele)