Ha lenne még, a Szabadkai Rádió ezekben a napokban ünnepelné fennállásának 50-ik évfordulóját.

Minden szabadkai rádiója volt, öt nyelven sugározta műsorait, ahogy pénzelői, a község polgárai is többnyelvűek. Ismerőseimet mostanában egyre gyakrabban kell helyreigazítanom, elmagyaráznom, hogy ami most majdnem ugyanazon a néven szól, már nem minden itt élő ember rádiója. Csak egyetlen nyelven beszél, és egyetlen pártot szolgál.

Évtizedeken át hittek neki a hallgatók, mert hitelesen, mértéktartóan és tárgyilagosan tájékoztatott, átvéve a BBC és a Deutsche Welle, továbbá néhány hazai rádió adásait is. Különösen akkor vált ez a hitelességi teszt még hatékonyabbá, amikor saját külpolitikai összefoglalókat kezdett készíteni a kis létszámú magyar szerkesztőség. Saját erejére támaszkodva, megfeszített munkával, a hallgatók minél objektívebb tájékoztatása érdekében. A kedvező visszhang ekkor sem maradt el: majd harmincezer hallgatója tiltakozott a leépítése, megszüntetése ellen.

A hatalom végül jogszerű eszközökkel, a privatizálás örve alatt végezte ki a szabadkaiak népszerű többnyelvű rádióját. Az ehhez az eljáráshoz szükséges törvényt nemcsak a köpönyeget váltott szélsőséges párt vezetői és képviselői, hanem a kisebb koalíciós pártok és kollaboráló partnereik is megszavazták. Köztük a csak magyar nyelven, anyaországi pénzekből működtetett pártrádiót alapító politikusok is.

A szélnek eresztett szerkesztőségi tagok közül csak néhányan igazoltak át az új redakcióba, a többség inkább a bizonytalan megélhetést, a hétköznapi kenyérgondokat választotta. Felnézek rájuk, miközben tehetetlenül nézem vergődésüket, és sajnálom őket.

Itt állunk most az ötvenedik születésnapon, de az ünnepelt már három éve nincs. Nem tudni, hogy gondosan elrakott archívuma, lemeztára milyen sorsra jutott, mi lett az egykori magnószalagokról korszerűbb hanghordozókra átmentett felbecsülhetetlen értékű hanganyag sorsa. Óvja-e valaki valahol például az időközben elhunyt kiváló színészek, énekesek hangját őrző lemezeket? Ezeknek a múltbéli értékeknek a megsemmisítése, megvonása a még élőktől és emlékezőktől, elvétele a jövő nemzedékektől mindenképpen bűnös cselekedet. Magyarázható ugyan a hatályos jogszabályokra, törvényes előírásokra való hivatkozással, de megbocsáthatatlan.

Léteznek rövid távú politikai, gazdasági és egyéb célok is, de közös múltunk egy részének eltörlése, kényszerű feledtetése nem tartozhat közéjük. Ez pedig itt és most, ebben az országban is elsősorban a rövidlátó, csupán önös érdekeiket szem előtt tartó politikusok felelőssége.

Ezért siratom én most – sok más nyavalyánk miatti sírnivalónk mellett – a Szabadkai Rádiót is.