A Szerbiai RTV tudósítása szerint már megugrott az ára mindennek a kiskereskedésekben. Koszovón egy vekni kenyér harminc százalékkal kerül többe, mint tegnap, vagyis 40 és 50 cent között mozog, de megdrágult a liszt, az olaj, a só és a cukor is. A nagyobb bevásárlóközpontokban egyelőre a megszokott áron kapható minden, de ez is csak addig tart majd, amíg a raktáron lévő áru el nem fogy. A közösségi oldalakon már megjelentek bizonyos fotók, amelyekből látszik, hogy egy termékek drasztikusan drágábbak, mint eddig. Például egy 300 grammos doboz plazmáért az egyik boltban 7 eurót kérnek. A kereskedők azonban minden nap emelhetik az árakat, a polgárok pedig szörnyülködnek, nyilatkozta az egyik kereskedő a televíziónak, aki szerint ez az egyszerű embereket érinti a leginkább, és nem csak a szerbeket, hanem az albánokat is.

A koszovói kormányban azt mondják, már látható az intézkedés eredménye és hamarosan várható, hogy a felére csökken majd a szerb áru a boltok polcain.

Koszovó követelése szerint mindaddig nem szüntetik meg a vámot a szerb árura, ameddig Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ami kapcsán Aleksandar Vučić azt mondta, ez soha nem következik majd be.

Fotó: Twitter