Dubaiban tartja közgyűlését az Interpol, amelyen többek között szavaztak Pristina kérvényéről, amelyet negyedik alkalommal adott át Koszovó felvételéről ebbe a nemzetközi rendőri szervezetbe.

Két körben szavaztak a tagok, 76 igen, 56 nem, 22 tartózkodás mellett a döntés értelmében Koszovó nem lesz az Interpol tagja.

A helyszínen Szerbia belügyminisztere, Nebojša Stefanović szólt a részvevőkhöz, aki elmondta, Koszovó ezzel megszegi a 1244-es határozatot, tudósít a Szerbiai RTV. Szerbia érdekében felszólalt Spanyolország, Marokkó, Kína, Ciprus, Fehéroroszország és Oroszország képviselője is. Támogatásáról Namíbia és Románia is biztosította Szerbiát.

Aleksandar Vučić szerb elnök korábban kiemelte, bízik Szerbia győzelmében és abban, hogy Koszovó nem lehet ennek a szervezetnek a tagja.