A görög mitológiából Léda és a hattyú történetét ábrázoló ókori freskót tártak fel a régészek Pompejiben – írta honlapján a BBC News. A freskó feltehetően egy gazdag kereskedő házának hálószobáját díszíthette a pompeji városközpont közelében. A falfestményt pénteken találták meg az ősi város épületeit megerősítő munkálatok közben, amelyekre azért volt szükség, mert az esőzések és az elmaradt karbantartási munkák miatt összeomlott néhány korábban feltárt rom.

Massimo Osanna, a pompeji régészeti helyszín igazgatója elmondta: a freskó különlegessége, hogy bárki lép a szobába, úgy tűnik, mintha őt nézné az istennő. A mitológia szerint Zeusz hattyú képében elcsábította Lédát, Spárta királynőjét. A férje haragjától tartó Léda még aznap éjjel Tündareosszal is együtt hált, majd két tojást szült, amelyekből Heléna és Klütaimnésztra, valamint Kasztor és Polüdeukész kelt ki.

A közelmúltban a Léda-freskó közelében egy római termékenységi isten, Priapus freskóját is megtalálták, de az kevésbé jó állapotban került elő.
Pompejit a Vezúv kitörése pusztította el az 1. században.

A Lédát elcsábító hattyút több reneszánsz mester is megfestette, köztük Leonardo da Vinci, Michelangelo és Tintoretto. Leonardo és Michelangelo eredeti képei már nincsenek meg, de másolataik szerepelnek a gyűjteményekben. A mítoszt William Butler Yeats egy klasszikus költeménye is megörökítette – emlékeztetett a brit hírportál.

 

Léda és a hattyú

William Butler Yeats verse

Egy gyors ütés! A roppant szárnycsapás,
a rémült lány combját cirógató
hártyás fekete láb – nyakába vás
a csőr: nyílt mellén tollak, mint a hó.

E tollas test malasztját kis keze
mint űzze oldódó combjaitól?
E fehér forgatagban érez-e
mást, mint hogy a roppant szív hol dobol?

Egy lágyékborzongás okozta vert
falak omlását, tornyokét, tetőkét,
s Agamemnon halálát.
                                   Győztesen
ha már az ég nyers vére szállta meg,
erőt s tudást kapott-e, mielőtt még
a csőr elejtette közömbösen?

Görgey Gábor fordítása

 

Habár a BBC összefoglalója nem említette, Gustave Moreau francia festőnek is van egy remek Léda-árázolása

Tintoretto így ábrázolta Léda és a hattyú történetét

Leonardo da Vinci pedig így festette meg a mitológiai cselekményt

Michelangelo alkotása ugyanabból a mítoszból táplálkozott