A magyarországi cégek érdekeltek a vajdasági infrastrukturális projektek megvalósításában – mondta Igor Mirović tartományi kormányfő azt követően, hogy találkozott Pintér Attilával, Magyarország belgrádi nagykövetével, írja a Vajdasági RTV honlapja.

Mirović hangsúlyozta, a két ország kapcsolata soha nem volt ilyen jó, ezért a tartományi kormány a szerbiai és a külföldi beruházók befektetései iránt is nyitott. A találkozón úgy értékelték, hogy a szerb és a magyar kormány által idén aláírt gazdasági-műszaki együttműködésről szóló megállapodás jó alapot képez a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, valamint az együttműködések konkretizálásához az infrastrukturális projektek terén. Pintér Attila elmondta, decemberben Újvidéken 50 magyar cég részvételével üzleti fórumot szerveznek, amely remek alkalmat kínál az üzleti együttműködés fejlesztésére –olvasható a találkozóról kiadott közleményben.

Fotó: Tartományi Kormány