Nem újdonság a cirkusz Donald Trump környezetében: a kirúgások, lemondások, bírósági ítéletek és a korrupció szinte mindennapossá vált a milliárdos káoszkirály kormányzatában. De arra, ami kedden délután történt a Fehér Házban, Ronald Reagan feleségének személyzeti viszályai óta nem volt példa. Bizonyos, etnikai értelemben pedig még soha. Melania Trump váratlanul olyan szokatlan hangvételű közleményt adott ki, ami még az elnök kabinetfőnökét és kommunikációs csapatát is meglepte:

„A First Lady Hivatalának az az álláspontja, hogy [Mira Ricardel] többé nem érdemli meg azt a kitüntetést, hogy a Fehér Házban szolgáljon.”

A szlovén elnökfeleség tehát kirúgatta német-skót-amerikai férjével a horvát nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettest, akit főnöke, a nagybajszú, szintén összeférhetetlen John Bolton hozott oda idén tavasszal. Az első hírek szerint a hölgyet azonnal kitessékelték a Fehér Házból, de az elnök mégis meggondolta magát és megengedte, hogy kiürítse alig fél éve elfoglalt irodáját. Sőt, Trump még egy közös fotót is kirakott a Twitterre az éppen kirúgott tanácsadójával, mintha csak felesége ellen foglalt volna állást. Ami nem is olyan meglepő, hiszen ennek az elnöknek alapvető szükséglete az ügyes „intrikusok” által nyújtott szolgáltatás.

A titokzatos hangú „felmondóparancs” mögött két összeférhetetlen személyiség áll – és ki nem zárható módon egy balkáni cicaharc, a szó szoros értelmében. A horvát hölgyet rendkívül képzettnek, de makacsnak és önfejűnek tartják, aki folyamatosan szőtte az ármányt a neki nem tetsző főnökök és beosztottak ellen. Melaniával úgy került összetűzésbe, hogy október folyamán elkísérte őt afrikai körútjára (ahol az elnökfeleség inkább divatbemutatósdit játszott, mint feleségdiplomáciát). Bennfentesek szerint az elnöki gépen való ülésválasztás okozta kettejük viszályát. De azt sem zárhatjuk ki, hogy szomszéd-rokon délszláv származásuk alapján szólalkoztak össze valamilyen tisztázatlan jugoszláv történelmi viszály ügyében…

Mira Ricardel ugyanis Radielovicként (Rađelović) született az USA-ban, de apja néhány évvel korábban, 1954-ben vándorolt ki a boszniai Brezából, és a szövetségesek által 1945-ben Bleiburgnál elfogott usztasák visszatoloncolása után történt borzalmak túlélője volt. Nem meglepő hát, hogy lánya a legkeményebb kommunistaellenes vonalat örökölve került a jobboldali amerikai politikai apparátusok látókörébe.

Mira a délszláv háborúk idején Bob Dole szenátor tanácsadójaként vált ismertté (Baratta vezetéknévvel, amit első férje után viselt; Ricardel második férjének a vezetékneve), mint aki Milošević-ellenes fellépésre bíztatta Dole-t. A Bush-kormányzatban védelmi államtitkárként szolgált, majd közvetett állomásokon keresztül a Boeing hadiipari elnökhelyetteseként dolgozott.

Donald Trump választási győzelme után tagja lett a hatalomátvételt előkészítő csapatnak, sőt egészen magas szintű Pentagon-, vagy diplomáciai posztra is számot tartott, de az előbbit James Mattis védelmi miniszter, az utóbbit pedig Rex Tillerson külügymniszter stábfőnöke akadályozta meg, mert korábban Matisszal és másokkal is többszöri összetűzésbe került. Ugyanezt az áskálódást folytatta a Fehér Házban, miután Boltonnal együtt elfoglalta a legfontosabb nemzetbiztonsági posztokat. Úgy tudják, hogy egyike azoknak, akik álhíreket szivárogtatnak ki az újabbnál újabb kormánytagok bukásáról. A hét elején éppen John Kelly kabinetfőnök esedékes távozásának a híre röppent fel újra, mint akivel Melania szintén hadilábon áll; ezért is aknázhatta ki a First Lady hivatala a hatalmi vákuumot a horvát hölgy kirúgására. Mira Ricardel korábban a Fehér Ház kiberbiztonsági főnökét és egy másik fontos posztot betöltő nőt rúgatta ki.

A balkáni cicaharcban viszont ő húzta a rövidebbet a szlovén First Lady szokatlan húzása nyomán.


Nyitóképünkön Melania Trump és Mira Ricardel (Fotók: ABS-CBN és Reuters)