Az alma felvásárlási ára elérte azt a minimumot, amelyért már leszedni sem érdemes. A szendrői és verseci termelőknek 3-5 dinárt kínálnak az alma kilogrammjáért.

A termelők a Novostinak elmondták, az elmúlt tíz évben nem volt ennyire alacsony a felvásárlási ár. A fehértemplomi és a verseci almatermelők az idei évre nem szívesen emlékeznek majd, hiszen alig sikerül fedni a termelési költségeket, amikor pedig eljött a szedés ideje, összeomlott minden. Az üzemanyag tavaly óta húsz dinárral drágult literenként, egy láda négy dinárral kerül többe, míg az almáért az elmúlt 13 évben nem fizettek ennyire keveset.

Emellett, az elsőosztályú alma exportja sem indult még meg Oroszországba, ami miatt egyesek kénytelenek a kiváló minőségű termést ipari áron eladni. Az elsőosztályú alma kilójáért 20 dinárt fizetnek az oroszok, ami szintén alacsonyabb ár mint tavaly, az ipari almáért pedig 3-4 dinárt fizetnek. Ez a bevétel még a legalapvetőbb költségeket sem fedi, hiszen a szedőknek 2 dinárt fizetnek a leszedett alma kilójáért, és ezen felül még itt vannak a szállítás, válogatás költségei.

Tavaly az első osztályú alma kilogrammjáért novemberben 45-50 dinárt fizetnek. Most, amellett, hogy nagyon alacsony az ár, nem is akarja megvenni senki.

Több tonna alma rohad a gyümölcsfák alatt a földeken, a szakértők a Novostinak elmondták, hogy ahelyett, hogy hagyják rohadni, végterméket kellene készíteni belőle, vagyis szörpöt vagy pálinkát, amit el is lehet adni.