Sebastian Kurz osztrák kancellár ma Belgrádba látogat, ahol Aleksandar Vučić miniszterelnökkel és Ana Brnabić kormányfővel tárgyal.

A találkozó fő témája a két ország között viszony lesz, de szót ejtenek Belgrád és Pristina közötti tárgyalásról, az Európai Uniós csatlakozásról is, hiszen az EU-nak Ausztria a soros elnöklője. Rövid idő alatt ez már a második alkalom, hogy magas rangú küldöttek érkeznek Szerbiába Ausztriából. Néhány héttel ezelőtt Ausztria elnöke, Alexander van der Bellen járt Belgrádban Vučić meghívására, november közepén pedig az Osztrák Parlament enökének, Wolfgang Sobotkának látogatását jelentették be.

Belgrádból Kurz egyenesen Pristinába utazik, ahol Hashim Thacival és Ramush Haradinajjal találkozik, valamint meglátogatja a Kfor soraiban szolgáló osztrák katonákat. Jelenleg 417 osztrák katona tartózkodik Koszovóban.

Kurz ideutazását megelőzően azt mondta, reméli, hogy látogatása egyértelmű jel a Nyugat-Balkán számára, hiszen Ausztria nagyban támogatja a régió uniós felzárkózását. Kurz bátorítaná a szerb és a koszovói feleket a megállapodásban, ez ugyanis feltétele az uniós csatlakozásnak.

Az EU csak akkor lesz teljes, ha a nyugat-balkáni országok is csatlakoznak hozzá, mondta Kurz.

Fotó: AlJazeera