A 2014-es világbajnoki, valamint a 2016-os paralimpiai aranyérem után az óbecsei paraasztaliteniszező, Borislava Perić-Ranković újabb aranyéremmel gazdagította medálgyűjteményét, miután a szlovéniai Celjében a paraasztaliteniszezőknek megrendezett világbajnokságon sem talált legyőzőre, így pályafutása második vb-aranyérmét szerezte meg. Az elsőt négy évvel ezelőtt szerezte Pekingben a csapatversenyben, ezúttal pedig egyéniben sikerült a bravúr.

Zlatko Kesler (balról) és Borislava Perić-Ranković

Az 1972-es születésű Perić-Ranković a negyeddöntőben a brit Susan Gilroyt győzte le játszmaveszteség nélkül 3:0 arányban, a négy között pedig a kínai Zhang Miao ellen nyert 3:1-re. A fináléban egy újabb kínai, Zhou Ying volt az ellenfele, de ő sem tudta megakadályozni a riói paralimpia bajnokát, hogy megszerezze második világbajnoki aranyérmét.

Borislava Perić-Rankovićnak a már említett riói paralimpiai aranyérmen kívül a paralimpiákról van még négy ezüstérme, ugyanis 2016-ban csapatban, valamint 2008-ban és 2012-ben egyéniben is második lett.

Ami a világbajnokságokat illeti, 2010-ben a kínai Kuangcsuban csapatban második, egyéniben harmadik volt, 2014-ben pedig, amikor Pekingben rendezték a világbajnokságot, egyéniben bronzérmes, csapatban pedig aranyérmes lett.