Slavica Đukić Dejanović demográfiai miniszter kijelentette, az államnak nincs pénze, hogy minden szülési szabadságon lévő nőnek kiegyenlítse a járandóságát, vagyis mindenkinek minimálbért biztosítson, írja a Tanjug.

A miniszter így kommentálta az Anyák a törvény (Mame su zakon) kezdeményezést, akiknek tagjai és támogatói azt követelik, hogy egyetlen szülési szabadságon lévő nő se kapjon a minimálbértől kevesebbet szabadsága alatt.

Đukić Dejanović magyarázata szerint az állam pénzügyi helyzete úgy kívánja, hogy különbséget tegyenek azok az anyák között, akik néhány hónapot, illetve néhány évet dolgoztak.

— Egyetértek azzal, hogy mindannyian ugyanannyit érdemelnének, de az államnak most nincs lehetősége, hogy ezeket a juttatásokat kiegyenlítse, mondta a miniszter, aki úgy véli, hogy folyamatosan szélesednek a nők jogkörei, nő azoknak a nőknek a száma, akik támogatást kapnak, így igazságosnak kell lenni, nem pedig csak azt a kérést teljesíteni, hogy a járandóság mindenki számára ugyanolyan alacsony legyen.

— Az a nő, aki mindössze néhány hónapot dolgozott lehet, hogy mintegy ezer dinárral kap kevesebbet, mint a többiek, ami természetesen nem kevés, de mindenképp sokkal többet kap, mint amennyije eddig volt, mondta Đukić Dejanović.

Az Anyák a törvény kezdeményezés következő alkalommal Újvidéken szervez tiltakozó felvonulást, miután a hatalom ismét nem tűzte napirendre, hogy vitázzon a Gyermekes családokat támogató törvény módosítási javaslatairól.