Hosszú és súlyos betegség után, 79 éves korában szombaton éjjel Belgrádban elhunyt Milena Dravić legendás színművész.

Milena Dravić 1940-ben született Belgrádban, és az egyik legismertebb szerb, illetve jugoszláv filmszínész volt, száznál is több filmalkotásban szerepelt.

A legismertebb alakításait a Kozara, a Ljubavni život Budimira Trajkovića, a Rad na određeno vreme, a Moj tata na određeno vreme, a Sekula se opet ženi, a Nije lako sa muškarcima és a Zona Zamfirova című filmekben láthatták a nézők.

Olyan népszerű sorozatokban is szerepelt, mint például a Policajac sa Petlovog brda. Milena Dravić sikerét részben kollégájának, a tavaly elhunyt Ljubiša Samardžićnak is köszönheti, akivel több tucat romantikus vígjátékban szerepelt együtt.

Alakításait számos díjjal tüntették ki. Milena Dravićot a szerb és a jugoszláv filmipar legnagyobb csillagaként tarják számon.

Ljubiša Samardžić és Milena Dravić már a hatvanas években is hatalmas népszerűségnek örvendett