Inkább elszomorítónak, mintsem eredménynek tartom a vonatkozó minisztérium engedélyével, az MNT javaslatára („kiharcolás”) megnyitott ún. kis létszámú általános és középiskolai osztályok listáját. Az elmúlt évben igen nagy vihart kavart az MM társelnökének az MNT megfelelő ülésén ez ügyben történt felszólalása, amelyben a kis létszámú osztályok megnyitásának szakmai (értsd: pedagógia, neveléstudományi etc.) kérdéseit vetette fel. Erre a tanács bizonyos tagjai és fő propaganda szócsöve, az említett véleményportál is rágalomhadjárattal, szitkok áradatával reagált, leginkább úgy, hogy nem teljes hozzászólását, csak felszólalásának egy töredékét állította reflektorfénybe, azt a kitételt, melyben megkérdőjelezte az említett osztályok működtethetőségét. Szakmai szempontból. És a gyerekek jövőjének perspektívájából.

Visszautalva az első cikk első bekezdésében említett igazmondásra: a tanács elnöke és valamennyi tagja akkor járna el becsületesen, ha nem ezzel a – gyakorlatban menthetetlenül visszájára forduló – talmi eredménnyel kérkedne, buktatóit a kritikai hangokra irányított mocsokhadjárattal elfedve, hanem elmondaná a teljes igazságot.

Azt, hogy ezek a – nem kevés esetben – már korábban magyarországi középiskolákba felvételt nyert, de erről szeptember elsejéig hallgató „fantomdiákokkal” (is) feltöltött, vagy a különleges nevelési igényűvé minősített tanulók számának felduzzasztásával életben tartott (nem mellesleg úgy, hogy fejlesztésükre nincsenek megfelelő szakemberek!) osztályok a szó funkcionális értelmében már réges rég megszűntek, s a maradék időközbeni távozásával a gyakorlatban is meg fognak szűnni.

Fontos volna elmondani a szülőknek és a diákoknak, amire egy-két éven belül úgyis rájönnek, hogy ezekben az osztályokban nemcsak szociokulturális értelemben kerülnek hátrányos pozícióba, de a közösségi élet és a valós versenyhelyzet, esetenként a megfelelő szaktanárok hiánya miatt is komoly hendikeppel indulnak majd tanulmányaik felsőbb szintjeire.  Egy ilyen helyzetre vonatkozó példát még általános iskolai tanárkodásom idejéből tudnék felhozni. Ún. versmondó versenyen vettünk részt egy – akkor még (ma már igen!) – tanulói létszámhiánnyal nem küszködő iskola diákjaival egy másik, az említett probléma által nagyon is érintett tanintézményben. Tehetséges, a versenyen díjazott, irigységre egyáltalán nem hajlamos diákom hazafelé megjegyezte: „A vendéglátó iskola legjobb szavalói úgy teljesítenek, mint nálunk a leggyengébbek!” A legfrissebb vonatkozó esetről pedig a múlt hetekben értesültem. A közeli gimnázium egyik osztályának két tanulója is átiratkozott a másik város másik gimnáziumának harmadik osztályába. „Az itt szerzett alappal, egyszerűen nem tudnánk sehol sem érvényesülni!” Érveltek. Hogy csak nagyon nehezen, abban mindenképpen igazuk van.

Igazat kellene mondani! Látszattevékenység és -eredmények helyett valódi érdekérvényesítésre volna szükség. Megfelelő kutatásokra, helyzetfelmérésekre és esettanulmányokra.

Alkalmazható, s nem különböző anyagok (doktori disszertációk, korábbi programok) kompilációjából létrehozott oktatási stratégiára. Iskolaközpontok létrehozására. Iskolabusz-programokra. A munka nélkül maradó pedagógusok helyzetét segítő képzésekre, megoldásokra. Az aktuálpolitika és a személyi kultuszépítés oktatásból való kiiktatására.

Azt a teremburáját!

Van olyan véleményportál, ahol a durva, obszcén beszédet szedik – érvként – pontokba. „Anyja picsáját!” Ilyen – még káromkodásnak sem valódi – vulgárszólásnak a hangoztatásával próbálnak érvelni a bírálatokkal szemben. Nem mellékes, hogy némely szerző (?) legfeljebb agymenésnek nevezhető véleménycikkében csak az idézett „káromkodások”-nak van értelme! Mondataiknak nincs.

Nem vagyok én a durva beszéd ellen! Sokszor kimondtam már: nem a szavakkal van baj. A csúnya beszéd sokkal kisebb károkat okozhat, mint a mindenre kiterjedő hazugság.

Pontokba szedném magam is néhány, a fenti kérdésekben illetékes „főmegmondó” elnököknek, vezéreknek, önhatalmú atyaúristeneknek szánt kérdésemet:

  1. Egy többpárti demokráciában miért bűn új pártot, szervezetet, mozgalmat létrehozni?
  2. Többpárti rendszerben, elvileg szabad (mint pl. a nemzeti tanácsi) választások során, miért számít főbenjáró bűnnek konkurens listát indítani?
  3. Miért vagyok haza- és nemzetáruló, ha elutasítom az elnöki és a pártdiktatúrát?
  4. Miért nem bírálhatom a VMSZ és az MNT tevékenységét?
  5. Miért rombolom a nemzeti konszenzust, ha nem hunyok szemet a visszásságok felett?
  6. Ha Önök, illetve pártkoalíciójuk nyert minden választáson, miért a vesztes, költségvetés nélküli, jelentéktelennek mondott civil szervezettől kérik számon az érdekképviseletet és az eredményeket. („Mit tettek a vajdasági magyarságért!”) Erre Önöket hatalmazták fel a választópolgárok! Nem?
  7. Nem kompromittáló-e Önök, egy tizenkétezer tagot számláló párt, illetve egy nagy többséggel választást nyert tanács elnöke számára, hogy névtelen, tehetségtelen, irodalmi értelemben írástudatlan propagandisták ostoba, mások méltóságát sértő, gyomorforgató cikkekben védelmezik elveiket? Nem méltatlan-e Önöknek ún. alákérdezős interjúk kérdéseire válaszolni? Nem gondolják, hogy Önöket is minősíti, ha nem valódi kérdésekre kell válaszolniuk?
  8. Ha feddhetetlen a tevékenységük, mit árthat Önöknek egy „jelentéktelen” civil szervezet véleményalkotó tevékenysége?
  9. Mit gondolnak, káromkodom-e, amikor azt mondom: „Azt a teremburáját maguknak!”

Mielőtt egy „gonoszkismalacos” viccel, szarcsimbókos anekdotával, hugyoskörtés metaforával, fikaevésről szóló undormánnyal megspékelt, logikailag és szerkezetileg rendezetlen, nyelvileg és helyesírási szempontból alacsony színvonalú, gyakorlatilag értelmezhetetlen, de önelégült cikkben mondanák el, hogy nem tudok írni, meg hogy kinek a megbízottja vagyok, néhány dolgot tisztázzunk!

Az írásom első részében említett értelmiségiekkel ellentétben, nem hiszem, hogy mocskolódásaikkal olyan nagy károkat tudnának nekem okozni, hiszen a szakmai megmérettetés nemzetközi értékskálái és recenziói fontosak számunkra, ott pedig Cigi Füst, kisbetűs zsebekek, bercik és kibicek véleménye semmit sem nyom a latban. Még az elnökök és vezérek szándéka sem. Hála Istennek!

Lehülyézéssel, lesajnálással, hazug vádakkal, sértegetéssel, fenyegetéssel, az alkotói támogatások és a publikálási lehetőségek megvonásával nem tudnak elhallgattatni!

Tagja, és nem a rabszolgája vagy lekötelezettje vagyok a Magyar Mozgalomnak. Még sohasem egyeztettem velük arról, hogy miről és mit fogok írni. A média sem szokott tőlem cikket rendelni. Magam döntöm el, mit és hova írok.  Jelen pillanatban még annak a médiumnak a szerkesztője sem tudja, hogy elkészült ez a pamflet, akinek az e-mailjére meg fog érkezni. Ilyen írásokért még szerény tiszteletdíjat sem szoktak fizetni.

(A gyengébbek kedvéért: a „teremburáját” egy nagyon nagy káromkodás eufémizált változata. Olyan, amilyenért a középkorban kitépték az ember nyelvét!)