Milan Mojsilović, a szerbiai katonaság új vezérkari főnöke szerint a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése alapot adna a katonaság hosszú távon való működésének, ugyanakkor szükséges a katonai semlegességhez – írja a Politika.

– Tisztában vagyok azzal, hogy  a kötelező katonai szolgálat nem olyan dolog, amit egyik napról a másikra meg lehet valósítani. Az erről szóló döntés meghozataláig folytatjuk az önkéntes szolgálatot, ami négy bevonulási időszakot foglal magába – mondta Mojsilović a Politika napilapnak. Hozzátette, a bevonulók többsége szeretne munkát kapni a katonaságnál.

Ha rendszerként tekintünk a katonaságra, annak követnie kell Szerbia gazdasági előrehaladását, és vonzóvá kell tennünk a fiatal és képzett emberek számára – magyarázta a vezérkari főnök. Megjegyezte, az országban jelenleg van elég aktív katona és katonaköteles férfi, a tartalék állomány viszont idővel leépül.

– Szem előtt kell tartani, hogy az évek múlásával a tartalékosok lemorzsolódnak. Itt elsősorban azokra gondolok, akik már leszolgálták a kötelező katonaságot. Ha nem találjuk meg a módját, hogy az ország védelme érdekében növeljük a tartalékállományt, egy idő után olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy nem lesz elegendő képzett tartalékos katona– mondta Mojsilović, s hozzátette, a katonaság lehetőségeihez mérten igyekszik gyakorlatra hívni azokat a katonaköteles férfiakat, akik már részesültek bizonyos fokú képzésben, hogy frissítsék a már meglévő tudást, valamint megismerjék az új fegyvereket és felszerelést.