Szeptember 27-én ünnepeljük  az Idegenforgalom Világnapját. Az Idegenforgalmi  Világszervezet 1980-ban kezdeményezte, hogy a turizmusnak is legyen világnapja. Céljuk a turizmus fejlődésének előmozdítása, segítése, ösztönzése volt.

A szervezet minden évben szeptember 27-én tartja a világnaphoz kapcsolódó találkozóját különböző helyszíneken. 2018-ban az a megtiszteltetés érte a magyar fővárost, hogy a találkozó házigazdája lehet. Budapest ezen alkalomból számtalan ingyenes programmal és nyílt nappal várja az érdeklődőket és a szakembereket.

A vezetett séták, épületbejárások, hajózások, múzeumok, fürdők mellett olyan lehetőségeket is érdemes kihasználni, mint a csatlakozott vendéglátóhelyek kedvezményei. Az alábbi linken a „program” menüpont alatt találhatók a résztvevő éttermek, kávézók, fagyizók.

https://www.budapestinfo.hu/hu/2018—turizmus-vilagnapja