Több száz albán polgár, köztük az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) veteránjai vasárnap reggel munkagépekkel, teherautókkal és farönkökkel zárták el a Banje faluhoz vezető utat Srbica községben, Koszovóban. A Szerbiai Rádió-Televízió helyszíni tudósítója szerint elszórtan lövéseket is lehet hallani Trnava környékén.  A demonstrálók transzparenseket tartanak, melyeken a következő feliratok olvashatóak: „Vučić nem megy át”, „Vučić, fordulj vissza!”.

Egyes pomtokon fel is gyújtották a barikádokat:

A szóban forgó útszakaszon kellene ma áthaladnia Aleksandar Vučić szerb államfőnek. Aleksandar Vulin véderőminiszter szerint az utat „a terrorista UCK veteránjai“ zárták le. A SZRT szerint tömegesebb tiltakozások és blokádok várhatóak a szerb politikus koszovói látogatása miatt.

Srbica települést mára már teljes egészében albánok lakják, míg az említett Banje faluban mintegy 300 szerb ház található. A szerb államfőnek a tervezett ütemezés szerint ma délelőtt tízkor kellene megérkeznie Banje faluba, délben pedig Koszovszka Mitrovicán szól a polgárokhoz.

Az útzár kapcsán Vučić kijelentette: „Ez az akció azt bizonyítja, hogy az albánok ugyanazoktól a betegségektől szenvednek, amelyektől mi is szenvedtünk. Remélem, mindannyian képesek leszünk meggyőgyítani magunkat sokkal értelmesebb eszközökkel; szavakkal, párbeszéddel, erős gazdasággal, tudással, eszközökel“ – mondta a szerb államfő, hozzátéve: sosem nyűgözte le valakinek a gyűlölete, de „ha valaki nagyképű és öntelt és olyan jelképeket mutogat, amelyekről azt hiszi, sérthetnek bennünket, nagyon téved: még erősebb leszek és még inkább eltökélt abban, hogy megőrizzük a békét, megőrizzük a szerb intézményeket és a szerb népet Koszovóban“.

Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter szerint a szerb államfő koszovói látogatása biztonsági szempontból összetettnek számít, s az útzár miatt percről percre változhat a helyzet. Azt is elmondta, a sorozatlövések azt jelzik, hogy a szerbek nem kívánatosak Koszovóban.