Megalakult a Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés, amelyet a szerbiai ellenzék tíz legnagyobb pártja alkot. Az alapítók egyrészt Aleksandar Vučić szerb elnök hatalma ellen lépnének fel, másrészt Szerbia jólétének megteremtése érdekében tennének Az összefogást Dragan Đilas egykori belgrádi polgármester, a Demokrata Párt volt elnöke kezdeményezte, és összesen kilenc ellenzéki párt és mozgalom csatlakozott hozzá, többek között а Vuk Jeremić volt külügyminiszter vezette Néppárt, a szélsőjobboldali Dveri, valamint a Szerbiai Baloldal.

A szövetséget nem egy elnök vezeti majd, hanem egy elnökség, amelynek tagjai havonta váltják majd egymást.

A Szabad Polgárok Mozgalma nem része a tömörülésnek, Saša Janković ugyan korábban kezdeményezte az ellenzéki összefogást, de a 381-es Polgári Blokk nevű tömörüléshez a Szabad Polgárok Mozgalmán kívül négy párt, illetve mozgalom csatlakozott, közöttük a Magyar Mozgalom is.
A Szövetség Szerbiáért alakuló ülésén elhangzott, hogy az ellenzéki pártoknak túl kell lépniük az ideológiai ellentéteken, és a közös célokra kell koncentrálniuk, ugyanis „csak az egységes ellenzék tud pontot tenni Aleksandar Vučić egyeduralmának a végére”.

Đilas az ország legégetőbb problémái közé sorolta az alacsony munkabéreket és a nagymértékű elvándorlást. Szerinte ezekre a gondokra kell a leghamarabb megoldást találni, és arra kérte a többi szerbiai pártot és mozgalmat, hogy csatlakozzon a szövetséghez.

A szövetség harminc programpont megvalósításában állapodott meg, amely többek között tartalmazza a szabad választások, a szabad sajtó, a gazdaságfejlesztés, a gyermekvállalás ösztönzése, családtámogatás fejlesztése célkitűzéseket.