Az újvidéki Žeželj-hidat már réget át kellett volna adni az utasforgalomnak, ez azonban még mindig nem történt meg. Egyesek szerint az építési munkálatok késnek, mások viszont azt állítják, hogy csak a jó alkalomra várnak az átadással, amikor valamelyik állami tisztségviselő ünnepélyes keretek között nyithatja meg a hidat.

Az N1 tudósítója a helyszínen járva arról számolt be, hogy nem könnyű a hidat őrző biztonsági szolgálat dolgozóinak élete: 35 fokos hőségben kell őrizni az építményt, amelyen senki sem megy át, ez pedig megerőltető és unalmas. A hídon már régen nem tartózkodik senki, csak néhány munkás lézeng azon az úton, amely a péterváradi oldalról vezet magára a hídra. „A hídra vezető utak befejező munkálatai zajlanak. Nagyobb kihívást jelentett a szerémségi oldalon megépíteni az aluljárót, de bízom benne, hogy a hónap végéig megteremtődnek a feltételek, hogy a hídon meginduljon a közúti utasforgalom is az új közúti-vasúti átkelőn, azaz a Žeželj-hídon, ahogyan a nép továbbra is nevezi“ – mondta Miloš Vučević újvidéki polgármester.

Azonban már sokszor elhangzott, hogy a „befejező munkálatok“ vannak folyamatban és az is, hogy hamarosan autóval is át lehet menni a hídon: először 2017 végére ígérték, hogy teljes egészében elkészül a híd, majd a határidő június elejére módosult, aztán a tartományi kormányfő azt ígérte, hogy július 20-án nyitják meg a hidat… Éppen emiatt gyanítja az ellenzék, hogy az ünnepélyes szalagvágást azért halogatják, hogy össze lehessen hangolni az államfő naptárát a brüsszeli adminisztráció évi szabadságainak idejével – ugyanis éppen az EU fizette a legtöbbet az új híd megépítése érdekében. „Nagyon csúnya dolog lesz, ha Aleksandar Vučić a már kipróbált recept szerint idevezényli 50-60 ezer hívét az egész országból, hogy össznépi komédiát csináljon a hídavatásból“ – mondta az egykori újvidéki polgármester, Borislav Novaković. A regnáló polgármester szerint viszont azért késik a hídavatás, mert az előző városvezetés nem fejezte meg a munkát idejében. Emellett cáfolja azokat az állításokat is, miszerint az avatási ceremóniát az államfő kötelezettségei miatt halogatják.