A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban pénteken délelőtt a határon túli magyar közösségek politikai vezetői és a magyar kormány tisztségviselői közösen elemezték a kárpát-medencei történéseket.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Magyar Szó tudósítása szerint elmondta, nem vallottak szégyent az április 8-i magyar parlamenti csata alkalmával, hiszen a maguk csekély lehetőségeihez mérten a maximumot tették hozzá a kétharmados eredmény eléréséhez.

A vajdasági magyarság a nemzetpolitikai építkezés mellett döntött, s kiállt a partnerei mellett akkor is, amikor azoknak volt szükségük támogatásra, segítségre. Ez így igazságos, nem csak akkor kell tudnunk, kik állnak mellettünk, amikor mi várjuk a támogatást – mondta Pásztor, aki szerint a VMSZ a megbélyegzéseket és támadásokat is felvállalva a hatalmi szerb pártokkal való együttműködés mellett döntött, mert ellenzéki szerepkörből nem tudta volna megvalósítani a célkitűzéseket, melyeket így koalíciós szerződésbe is foglaltak.

A napilap tudósítása szerint a jelenlegit egy fajta kegyelmi időnek, nyugalmi állapotnak nevezte kisebbségi szempontból, amikor a szerb politikai partnerekkel együtt dolgozhatnak a vitás témák megoldásán. Törvényhozási szempontból jelentős kérdésekről szólva említést tett az oktatást, a nemzeti tanácsokat, a kisebbségi jogokat, önkormányzatokat szabályozó jogszabályokról és törvénycsomagokról, melyeket az elmúlt időszakban fogadott el a szerb parlament, s valamennyi jelentős a magyar kisebbség szempontjából. A nemzeti tanácsok alkotmánybíróság által megkérdőjelezett hatásköreit is sikerült átmenteni, a korábbitól eltérő megfogalmazásoknak köszönhetően.

Habár még nem írták ki, Pásztor István már úgy gondolja, minden jel szerint november 4-én lesznek a nemzeti tanácsi választások:

„A VMSZ közösségi listában gondolkodik, melyen  civilek, értelmiségiek, egyházi személyek is szerepelnek majd: a közösséget kívánják leképezni az induló választási listán.”

Az elvándorlásról azt mondta, a politika eszközeivel ugyan nem lehet megállítani ezt a folyamatot, azért mégis lehet tenni, hogy az itthon maradás mellett döntőknek könnyebbé tegyék a mindennapjait.

Kiemelte a Prosperitati sikeres két és fél évét:

Amikor lezárul az utolsó, elbírálás alatt álló pályázati kör is, akkor elmondhatjuk, hogy 11 ezer családot támogattunk, s azokat, akik foglalkoztatottként vagy más módon kapcsolatban állnak a nyertes cégekkel – mondta Pásztor, aki kritikát fogalmazott meg politikai bírálói felé:

Sokan elítélik és bírálják, ami teljesen legitimnek számít, viszont ne tartsák a markukat akkor sem, amikor a magyar kormány és a VMSZ politikájának köszönhető támogatásokat osztják. Jogunkban áll eldönteni, kikkel vívjuk meg csatáinkat!

Nyitóképünkön Pásztor István a majdányi főzőversenyen (forrás: vmsz.org.rs).