Együtt a félelem politikája ellen – ezzel a jelszóval vonultak utcára az emberek vasárnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió, a CSU bajor konzervatív párt jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozzanak, írja a euronews.

A demonstrációt több mint 130 szervezet kezdeményezte, köztük olyanok, amelyek menekültek támogatásával foglalkoznak, de több baloldali párt is csatlakozott hozzájuk. A tiltakozók szerint meg kell védeni a demokratikus alapértékeket, és nem szabad kriminalizálni a menedékkérőket.

A szervezők név szerint is kiemelték Horst Seehofert, a CSU vezetőjét, és Markus Söder CSU-s bajor miniszterelnököt.

„Seehofert és Södert sem kedvelem, a hatalmasok őrültségeinek az árát pedig fiatalok milliói fizetik meg, és ez engem zavar” – mondta egy tiltakozó.

„Fel szeretnék szólalni a CSU vezetőinek az utóbbi időben tett embertelen nyilatkozatai ellen. Nem helyes, amit tesznek” – vélekedett egy férfi.

A rendőrség és helyi média szerint a tüntetésen legalább 20 ezren voltak, a szervezők viszont ötvenezresre becsülték a tömeget.

A CSU a kezdeményezésre ellenkampánnyal válaszolt. München belvárosában plakátok jelentek meg, amelyek azt üzenik a tiltakozóknak, hogy Bajorország nem hagyja felheccelni magát.