Az iskolák személyzetének egy része szeptembertől munkaerőfelesleggé válik, egyúttal azonban több szakmunkatársat alkalmazhatnak az oktatási intézmények.

A Szakszervezeti Unió értesülései szerint mintegy ezer takarítónő, gondnok és fűtő maradhat munka nélkül az iskolákban, ugyanakkor az általános- és középiskolák szeptembertől 155 pszichológusnak kínálnak állást Mladen Šarčević oktatási miniszter közlése szerint. Logopédusokat és pedagógusokat is várnak az oktatási intézmények.

Az oktatási tárca tudatta: a szakmunkatársak számának emelésére az erőszakmegelőzés erősítése miatt van szükség. Amikor 2016-ban csökkentették számukat, az iskolai erőszak mértéke jelentősen emelkedett.

Stevan Jurić szakszervezeti vezető szerint éppen a gondnokok és a fűtők elbocsátása jelenti a legnagyobb veszélyt, mert ennek következményeképpen az iskolai fűtőkazánok felügyelet nélkül maradnak. „A távfűtéses iskoláknak természetesen nincs szükségük fűtőre. De például adott egy iskola, amelynek központi telephelye a városban van, egy kihelyezett tagozata (ahol már kazánnal kell fűteni) a város szélén és két további tagozata két faluban, ahol összesen 18 kályhát kell fűteni. Az új szabályzat szerint ez az iskola a fűtéskarbantartásra összesen két embert alkalmazhat“ – igyekezett elmagyarázni a helyzet abszurditását az érdekvédő, tudatja a novosti.rs.