Szerb és montenegrói bűnözők egy csoportja 1999 és 2015 között fosztogatta a nyugat-európai ékszerboltokat: a banda összesen 380 üzletet rabolt ki, ahonnan 334 millió euró értékben zsákmányoltak ékszereket és drága órákat. A rendőrzsargonban Rózsaszín Párduc nevet viselő csapat négy tagja most bukott le, tudatta a 444.hu.

Még valamikor 2003 szeptemberében egy reggel álarcosok rontottak be a svájci határhoz közeli Belfort egyik ékszerüzletébe Franciaországban. Az egyikük pisztolyt rántott, azzal tartotta sakkban a személyzetet, míg társai betörték a vitrineket. Egy percen belül már távoztak is, 350 ezer eurónyi zsákmánnyal. A rendőrség elkapta ugyan az egyik orgazdát, aki volt annyira meggondolatlan, hogy viselje is az egyik ellopott órát, azonban a rablók elmenekültek.

Tíz évvel a rablás után, a technológiai fejlődésnek köszönhetően sikerült azonosítani két elkövetőt. A vitrinekről és egy Cartier-ékszerdobozról vett vérmintából sikerült kinyerni a DNS-üket, melyek a francia nyilvántartásban ugyan nem szerepeltek, de az osztrák körözési jegyzékben igen. Ezek alapján sikerült azonosítani bizonyos Žicát és Bokát, majd a két 41 éves gyanúsított híváslistáinak összevetésével a 37 éves Sašát és a 48 éves Lukát.

De megtalálni őket további négy év volt, végül Užicében találtak rájuk. Ami abból a szempontból nem szerencsés, hogy Szerbia és Franciaország között nincs kiadatási szerződés, de2009-ben, egy francia szurkoló belgrádi halála után azonban erős együttműködést épített ki a két ország nyomozóhatósága között, így a franciák kérésére a szerb ügyészek 2017 novemberében kihallgatták a gyanúsítottakat.

Ők persze tagadtak, egyikük például azt állította, hogy ő csak egy technopartiban volt Belfortban, míg a másik használt autókat akart venni.

Az užicei ügyész, Ljubiša Dragašević szerint az Európában fosztogató ékszertolvajok nagy része Niš, Čačak és Užice környékéről származik. A környék egykor Jugoszlávia ipari központja volt, a gyárok bedőlése után viszont kevés pénzszerzési lehetőség van, így sokan bűnözőnek állnak, mesélte az AFP-nek. Ezért ő a betyárkultuszt, a Nyugaton fosztogatók romantizálását is okolja. Az Európa-szerte fosztogató ékszertolvajok állítása szerint Szerbiában balhémentes életet élnek, hogy elkerüljék az összetűzést a hatóságokkal.

Életmódjukra a pénzszórás jellemző. Dragašević szerint a zsákmány eladásából származó jövedelmüket drága éttermekben verik el kokainra és nőkre, ezért aztán a pénz kifogyta után újra útra kelnek.

A belforti banda tagjai közül hárman amúgy más bűncselekmények miatt börtönben vannak, Žicát és Sašát öt évre ítélték egy 2014-es hamburgi ékszerboltrablás miatt, akkor 950 ezer eurót zsákmányoltak. Bokát halálos közúti baleset okozása miatt csukták le.

A francia hatóságok kiadatás híján kérhetik, hogy a hamburgi esethez hasonlóan a belforti rablás ügyében is Szerbiában folytassák le a büntetőeljárást a banda tagjai ellen. De már nincs sok idejük, idén szeptember 19-én, 15 év után elévül a bűncselekmény.