Egyre több vajdasági polgár költözik külföldre hazájából, a távozók zöme ezt magyar vagy horvát útlevél, illetve állampolgárság birtokában teszi meg. A Zombor melletti Doroszlót sem kerüli el a kivándorlás: hét év alatt a falut mintegy 500 fiatal hagyta el, minden hatodik ház üresen áll, tudatja riportjában a novosti.rs.

Az egykor gazdag és virágzó, zömmel magyarlakta faluban ma már szinte nincs is ház, amelyben a család valamely tagja, esetleg valamelyik szomszéd vagy ismerős ne lenne külföldön.

A 2011-es népszámlálási adatok szerint Doroszló lakosainak száma 1570 volt, jelenleg még ezren sem lakják, a 637 ház közül nagyon sok üresen áll. Sima Pribić, a Helyi Közösség Tanácsának helyettes elnöke szerint ha nem lennének az egykor Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából ide menekült szerbek és romák, a falu már teljesen kiürült volna. „Minden hatodik-hetedik családi ház romos, nincs, aki karban tartsa. A lakosság mintegy 80 százaléka már betöltötte ötvenedik életévét. A fiatalok a huszas éveik elején mentek el külföldre, ott élnek, dolgoznak, időnként hazatérnek meglátogatni szüleiket és az egyre kisebb számú rokonságot“ – meséli Sima Pribić.

A fiatalok távozása nem meglepő, hiszen Zomborban és környékén a gazdaság egyre rosszabb állapotban van, így az ifjak választhatnak, hogy a munkaközvetítőben várakoznak valamilyen lehetőségre, vagy minimálbérért robotolnak valahol. A többség így könnyű szívvel kel útra, hogy külföldön alapozza meg az életét. Magyar vagy horvát útlevél birtokában, valamely idegen nyelv ismeretében a távozás nem is túlságosan nehéz. A nyugat-európai államokban elsősorban bébiszitterként, ápolóként, egészségügyi nővérként, szakácsként, pincérként és építőipari munkásként lehet könnyen elhelyezkedni, a leggyakoribb úticél Németország, de sokan választják Ausztriát, Olaszországot, Svájcot, Hollandiát, Magyarországot, ahol munkahelytől függően 900-1 300 eurót vagy akár többet is kereshetnek havonta.

Az a kisszámú fiatal, aki Doroszlón maradt, zömmel az örökölt földeket műveli, néhányan Zomborban dolgoznak.

A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolába 94 diák jár, elsőbe összesen öt kisgyermeket irattak az idén. Az elsősök száma évről évre csökken. A helyiek arra panaszkodnak, hogy a faluban még trafik sincs, a napilapokat sem tudják megvenni. A forgalmazók számára nem kifizetődő naponta szállítani a lapokat. A faluban ugyan van orvosi rendelő, gyógyszertár, posta és iskola, de a helyi közösség anyakönyvi hivatala hetente egyszer fogadja az ügyfeleket. Ha pedig valaki készpénzt szeretne felvenni, ahho Zomborba vagy Hódságra kell menni Doroszlóról.