Ana Brnabić szerb kormányfő figyelmeztette a Bosnyák Nemzeti Tanács vezetőségét, hogy be kell tartaniuk államuk törvényeit, mindenekelőtt a nemzeti kisebbségi tanácsokra vonatkozó törvényt, amely tiltja a tanács tagjainak, hogy politikával foglalkozzanak.

A Bosnyák Nemzeti Tanács ugyanis meghívta Koszovó külügyminiszterét, Behgjet Pacollit egy Novi Pazar-i látogatásra. Ennek kapcsán jelentette ki Ana Brnabić, hogy a nemzeti tanácsok egy adott kisebbség minden egyes tagját képviselik, nem pedig az egyes pártokat és egyéni érdekeket, amelyek nevében nem léphetnek fel, tudatta a szerb kormány, jelenti az N1.

„Meghívni a Novi Pazar-i iskolák igazgatóit a Bosnyák Nemzeti Tanács ünnepi ülésére a Bosnyák Nemzeti Tanács nevében annak a személynek az érkezése alkalmából, aki magát »Koszovó külügyminiszterének« nevezi, a szerb törvények egyértelmű és nyilvánvaló megszegését, valamint azt jelenti, hogy valaki visszaélt a nemzeti tanácsok tisztségével, illetve mandátumával“ – szögezte le a kormányfő.

„Szerbia példaképül szolgálhat a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak tiszteletben tartása terén, a szerb kormánynak pedig kötelessége megvédeni a nemzeti kisebbségek tagjait a nemzeti tanácsok egyes felelőtlen egyéneinek magatartásától“ – szögezte le a miniszterelnök.