David Cornstein az Egyesült Államok új budapesti nagykövete a héten adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek a Sándor-palotában.

A nagykövetség saját Facebook oldalán tette közzé pénteken David Cornstein bemutatkozó videóját, melynek elején magyarul köszönti a nézőket.

Az új nagykövet 79 éves, a nagymamája Magyarországon született, ezért „nagyon kötődik” az országhoz. Vendégszeretőnek látja a magyarokat és várja, hogy felfedezhesse az országot. A zsidó származású New York-i üzletember sikereit a családjának is tulajdonítja, feleségével egy fiuk és egy unokájuk van.

Érdemes még tudni róla, hogy ékszerkereskedésből gazdagodott meg, majd a szerencsejátékok felé fordult. Rudolph Giuliani volt New York-i polgármester tette meg a város állami lóverseny-fogadóirodája biztosának, ahonnan távoznia kellett, mert – hivatalos életrajzával ellentétben – a csőd szélére vitte az állami céget. Legnagyobb politikai pártfogója az a szintén zsidó származású, nemrég elhunyt Arthur Finkelstein volt, aki évtizedekig Orbán Viktor, Benjámín Netanjáhú, valamint még korábban George Pataki volt New York-i kormányzó választási győzelmeinek és propagandatechnikájának a kovácsaként is jeleskedett. Pataki kormányzósága alatt Cornstein New York állam olimpiai bizottságának vezetőjeként elveszítette a 2012-es olimpia megtartásáért folyó versenyt. Cornstein korábban már telemarketinges céget is vezetett, amely fogyasztóellenes csalások elkövetése miatt keveredett jogi vitába New York állammal.

David Cornstein már az első héten ellátogatott a Közép-Európai Egyetemre (CEU), amivel kapcsolatban elmondta, szerinte a CEU értékes erőforrása mind Magyarországnak, mind az Egyesült Államoknak és támogatja az egyetem további  budapesti működését.

A diplomata a kormánybarát Magyar Időknek adott először interjút, ebben beszél arról, hogy az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetést ő javasolta Donald Trump elnöknek. Új korszakot ígér a két ország kapcsolatában. Kihívást jelent számára a nagyköveti feladat, ő maga kérte, hogy Budapestre helyezzék. Arra a kérdésre, hogy milyen üzenetet hoz a Trump-kormányzattól úgy válaszolt: „Személyesen is zavaró volt látnom, hogyan alakultak a kapcsolataink az elmúlt, durván, tíz évben.” Hozzátette, hogy ezt az állapotot teljességgel fel fogják számolni, ami a múltban történt, az nem érvényes a jelen kapcsolataira és a jövőre sem.

A nagykövet még csak öt munkanapon van túl, de úgy érzi, mintha már öt hónapja Budapesten lenne. A CEU-n kívül látogatást tett az Országházban, ahol fogadta Kövér László házelnök; találkozott az Amerikai Kereskedelmi Kamara képviselőivel és a nagy vallási felekezetek vezetőivel is.

David Cornstein elődje, Colleen Bell 2017 januárjában távozott posztjáról, azóta ideiglenes ügyvivő látta el a feladatokat Budapesten.


Nyitóképünkön Áder János köztársasági elnök (j) és David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete beszélget a diplomata megbízólevelének átadása után a Sándor-palota teraszán 2018. június 25-én. (Fotó: Kovács Tamás, MTI)