Szombaton este tartották meg a Kisvárdai Művészetek Házában a harmincadik jubileumi fesztivál záróünnepségét. A zsűri által odaítélt díjak védnöke idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. A fesztivál fődíját az Újvidéki Színház előadása, a Danilo Kiš művéből készült Borisz Davidovics síremléke érdemelte ki, közölte a Zsinórpadlás vajdasági színházi portál.

Az előadást Alekszandar Popovszki rendezte, és már több fesztiválról is díjjal tért haza az utóbbi hetekben (Kazahsztánból Asztana város díjával, a POSZTról pedig a legjobb összjáték és a legjobb zene szobrocskájával). A produkció a legjobb főszereplő kategóriában is nyert: a legjobb férfi alakítás díját az öttagú zsűri Mészáros Árpádnak ítélte.

A zsűri a legizgalmasabb kísérlet elismerését a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Hajnali 4 című produkciójának adta, amely Selma Spahić rendezőnő keze munkáját dicséri, és amelyet Wislawa Szymborska verseinek ihletésére készítettek.

A háromtagú diákzsűri, amely az egyetemi produkciókat jutalmazta, az Újvidéki Művészeti Akadémia Zabhegyező című előadásának ítélt oklevelet a kiemelkedő csapatmunkáért. Az előadást Hernyák György osztályvezető és Táborosi Margaréta tanársegéd harmadéves osztálya készítette Lénárd Róbert rendezésében.