Határokon túl A külföldi élet női szemmel

A külföldön való boldogulásra épülő témáim sorozatának negyedik állomásához érkeztünk, amelyben három különböző országban élő, három teljesen különböző személyiséggel rendelkező lány mesélt arról, hogy miért is imádják a jelenlegi életüket. Mindhárman Vajdaságból indultak – Zentáról és Magyarkanizsáról. A változatos élet iránti szeretet, a talpraesettség és a mérhetetlen nagy motiváció – ezek azok a dolgok, amelyekben a vajdasági gyökereken kívül még hasonlítanak egymáshoz.

Kovács Káka Viktória: Két álmunk már teljesült

Anglia

Korábban soha nem gondoltam volna, hogy egyszer külföldön fogok élni és dolgozni. Nem a külföldi munkavállalás mellett döntöttem, hanem sokkal inkább a párom mellett. Ő már másfél éve itt élt, amikor odahaza megismerkedtünk, és nagyon gyorsan a legfontosabb emberré vált az életemben, így aztán nem volt kérdés, hogy utánajövök én is.

Angliát választotta, én pedig követtem. Előtte Németországban is dolgoztam, ugyanis az anyukám ott él immár több mint hat éve. Általa vállaltam ott munkát, mindezt a tanulmányaim mellett, de aztán hamar rájöttem, hogy Németország nem nekem való. Nem vagyok kibékülve sem a nyelvvel, sem pedig a mentalitásukkal.

Angliában viszont az emberek teljesen mások, mernek egyediek és egyéniségek lenni. Nem félnek kilógni a sorból. Senkit nem érdekel a másik, mindenki csinálja a saját dolgát. Emellett a nyelvet is jobban szeretem és beszélem, és tanulni is szívesebben tanulok angolul, mint németül. Egy mexikói étteremben dolgozok. Amióta kijöttem, ez az első munkahelyem. Itt tanultam meg használni a nyelvet. Mindennel elégedett vagyok, egyelőre. Az elején egyáltalán nem volt könnyű, az első három hónapban nagyon nehezen illeszkedtem be. A családom és a barátnőm hiánya egy mindennapos nehézség volt, a kis házunk, a kis falum, az ételek meg az a bizonyos „mama főztje”…

Két év távlatából azt mondhatom, hogy mára már egy kicsit másképp nézek a dolgokra, így valamennyivel könnyebb a lelkemnek is. Egy évben legalább három-négy alakalommal járunk haza, de ha tehetjük, többször is megyünk. Ám az otthon maradt emberek közül sokan panaszkodnak, sokan munkanélküliek diplomával a kezükben, vagy dolgoznak kevés pénzért, ami számomra nagyon szomorú. És ekkor érzem magam szerencsésnek, hogy külföldön dolgozgatok.

Viszont ennek az ára, hogy el kellett hagynom az otthonom, családom, a barátaim, egy nagyon nagy lépés volt. Viszont öröm azt látni és tapasztalni, hogy azt a szintet, ahol most tartunk a barátommal, azt ketten értük el, mindezt lépésről lépésre. Kis szobából a wokingi lakásba költöztünk, a tenger után következett az óceán. Igyekszünk motiválni egymást, valamint nagymértékben a körülöttünk történő események is motiválnak minket.

Nemrégiben két álmunkat is teljesítettük az utazás terén. Tavaly Miamiban voltunk, illetve a Bahamákon, idén pedig Thaiföldön, azon belül Phuketen, megnéztük a Phi-Phi-szigeteket és a James Bond szigeteket is egyaránt! A látvány, az valami csodálatos. És mindezt mindössze 23 évesen, segítség nélkül, többek között ezek azok, amik löketet adnak, és megmutatják, hogy megéri külföldön élni és dolgozni. Terveink között szerepel többek között az is, hogy bejárjuk a világot.

Matović Mana: Szárnyakat kaptunk, nem féltünk repülni

Egyesült Államok

Oktatás és munkavállalás szempontjából is egyaránt a lehetőségek országának/államának tartom Amerikát. Úgy gondolom, ott bárkiből lehet bármi. Egy nagy gyerekkori álmom volt, hogy az Egyesült Államokban éljek, és ott végezzem el a középiskolát.

Mára már viszont ez a színtiszta valóság, amely igencsak egy hatalmas változást hozott az életembe mind a karrier, mind a személyes fejlődésem szempontjából. Annak köszönhetően, hogy tavaly leérettségiztem Kaliforniában, az oktatás típusáról és menetéről kaptam egy képet, és szereztem felejthetetlen élményeket. Kétségkívül állítom, hogy ez közel sem volt ahhoz, amit vártam, sokkal több inkább annál. Csodálatosnak tartom, ahogyan az amerikaiak értékelik a sokszínűséget, és tisztelik a többi embert, mit sem foglalkozva azzal, milyen nemzetiségű vagy. Az oktatás, a munkavállalás, és magában az élet is sokkal könnyebb.

A tanáraink voltak segítségünkre abban, hogy törekvő attitűdöket sajátítsunk el, és hogy a saját vágyainkhoz igazodó célokat tűzzünk ki, majd ezeket érjük is el. A megpróbáltatások pedig egyszer sem tűntek lehetetlennek. Szárnyakat kaptunk, és nem féltünk repülni! Semmi sem nehéz egy embernek, ha azt a valamit van miért vagy kiért csinálni. Legyen az a család vagy akár elsősorban önmagunk. Édesanyám példáját követve megtanultam, hogy a szeretetnek és a támogatásnak egyaránt nincsenek határai, és szerintem ez az életben a két legfontosabb dolog. A kilométerek a mi családunkban sosem számítottak, és talán ez volt az, ami megkönnyítette minden „új kalandomat”.

Nincsenek konkrétan kitűzött céljaim. Szeretek álmodni, elképzelni egy életet, amit szeretnék élni, és afelé haladni.

Fazekas Kitti: Nem vágyom haza

Ausztria

Én a külföldet tanulás céljából választottam. Valamiért mindig is vonzott az, hogy nagyvárosban, egy teljesen más országban éljek, ahol mindenre több a lehetőség, mint otthon. Ki akartam próbálni önmagam, hogy egyedül, egy idegen országban képes vagyok-e feltalálni magam, képes vagyok-e nyelvet tanulni, és megállni a saját két lábamon segítség nélkül.

Először, amikor útnak indultam, Németország felé vettem az irányt, majd végül itt, Ausztriában, a fővárosban kötöttem ki.  Jártam Münchenben, Kölnben, Innsbruckban, majd végül Bécsbe jöttem, és nekem egyáltalán nincs honvágyam, közel vagyok a hazámhoz, és ha gondolok egyet, pár óra alatt otthon vagyok.

Amióta itt élek, már két szakmát is kitanultam, és mind a kettőben aztán ki is próbáltam magam, mégpedig az egyik az óvónőképző, a másik pedig a bolti eladó. Őszintén, nekem mind a kettő nagyon bejött, ám ha mégis választani kellene, akkor a ruhák eladása és az egész napos emberek közelében való mozgás és kommunikáció jobban tetszett, mint egész nap az oviban ülni a gyerekekkel. Sokféle nemzetiségű embercsoporttal vagyok körbevéve nap mint nap, leginkább természetesen turistákkal, és a munkám által megtanultam így egy kicsit olaszul és oroszul is.

Csodásak a mindennapjaim, mindenem megvan, semmim sem hiányzik, otthon érzem magam teljesen mértékben, egyszerűen nincs okom panaszra. És azt is elismerem, hogy nem vágyom haza egyáltalán, arra meg pláne nem, hogy otthon éljek. Amikor időm engedi, általában két-három havonta hazamegyek egy hétvégére, meglátogatom a családot, a barátnőimet, kicsit kikapcsolódok, és jövök is vissza. Nekem itt most így tökéletes, és nem érzek semmit sem nehéznek vagy megterhelőnek.

Hogy mi motivál? Mik a céljaim? Talán az, hogy tudom, itt sokkal jobb az életem jelenleg, és a jövőmre tekintve is több lehetőségem van, mint amennyi otthon lenne.

Rövid távú célom, hogy befejezzek egy továbbképzést, amit már el is kezdtem egyébként, a teljesítése után pedig jó eséllyel a későbbiekben üzletvezetőként dolgozhatok majd már tovább.

A cikk a Családi Kör május 17-ei számában jelent meg.