Szombaton délután Szabadkán véget ért a női asztalitenisz Szuperliga, miután a bajnoki címért járó serleget az újvidéki Novi Sad Asztaliteniszklub versenyzői átvették, úgy, hogy a harmadik mérkőzésen egy pontot sem kellett lejátszaniuk, mivel a törökkanizsai Obilić nem jelent meg a találkozón. Hogy a Novi Sad valóban megnyerte-e a 2017/2018-as Szuperligát, azt azonban most még nem tudni, s a jelenlegi helyzet szerint a bajnoki cím a bíróságon dől majd.

Mivel a labdarúgó-világbajnokság háttérbe szorította a többi sporteseményt, így a tájékoztatási eszközök távirati stílusban foglalkoztak a férfi és a női döntővel. Az előbbiek esetében a nagybecskereki Banat visszahódította a címet a Crvena zvezdától, mivel saját közönsége előtt 4:3-ra, a fővárosban pedig 4:1-re nyert, így kettős győzelemmel szerezte meg a győzelmet.

A nőknél az alapszakasz győztese, a törökkanizsai Obilić az első mérkőzésen magabiztosan, 4:1-re nyert a Novi Sad ellen, a címvédésből azonban a szerdán megrendezett, újvidéki találkozón nem lett semmi, mivel a székvárosi csapat remek napot fogott ki, 4:0-ra nyert, és egyenlített.

A harmadik mérkőzést péntek délután kellett volna lejátszani Törökkanizsán. Azért a kellett volna, mert a találkozó elmaradt, ugyanis a vendégek a terem hiányosságait jegyzőkönyveztették, s jelezték, nem állnak asztalhoz, mert a feltételek nem felelnek meg az előírásoknak. Az újvidékieknél fénymérő is volt, mivel szerintük a fényerősség sem elegendő a teremben. Az egyéb hiányosságok között feltüntették, hogy nincs külön illemhely a férfiaknak és a nőknek, valamint azt is, ha tűz ütne ki, akkor nincs menekülési útvonal.

A szabadkai bíróknál nem volt fénymérő, az újvidékiek mérése viszont nem minősül hivatalosnak, azonban a többi kifogás megállta a helyét. A hazai és a vendég klubvezetők közötti viták során a törökkanizsaiak azzal érveltek, ha hétfőn semmi bajuk nem volt a feltételekkel, valamint tavaly is ebben a teremben játszottak, akkor pénteken miért nem állnak asztalhoz, hogy ott dőljön el a bajnoki cím. A székvárosiak azonban megmakacsolták magukat, s a klubvezetés jelezte, a játékosaik nem fognak ütőt ebben a teremben. A vita során megérkezett Milan Stanić, a Vajdasági Asztalitenisz-szövetség elnöke is a serleggel, de azt, mivel nem volt meccs, senkinek sem adta át.

#PlayOff / Kasni početak trećeg meča ženskog finala Super lige u Novom Kneževcu. Start susreta između Obilić-Aleve i Novog Sada još uvek pod znakom pitanja.

Posted by Stonitenis.org on Friday, June 22, 2018

Mindkét klub képviselői bediktálták a jegyzőkönyvbe a saját érveit, s az újvidékiek hazamentek.

A versenybizottság kényszerhelyzetbe került, gyorsan kellett döntenie, s miután a történteket megvitatták Aleksandar Karakaševićtyel, a Szerb Asztalitenisz-szövetség elnökével, valamint Goran Kocićtyal, a szervezet főtitkárával, arra a döntésre jutottak, hogy az elmaradt mérkőzés másnapján, vagyis szombaton, semleges pályán, Szabadkán  18 órától kell lejátszani a harmadik találkozót. Az értesítés felkerült a szövetség hivatalos honlapjára is, azonban a meccsből nem lett semmi, mert a törökkanizsaiak nem jelentek meg a sétaerdei sportcsarnokban. A szombati időpont nem véletlen, ugyanis a válogatott tagjai vasárnap már utaznak a Mediterrán-bajnokságra, így nem sok választási lehetősége volt a versenybizottságnak.

A Novi Sad játékosai (Makszuti Anetta, Truzsinszki Viktória, Surján Szabina, Tijana Jokić) így átvették a serleget, vagyis ők nyerték meg a női Szuperligát. A történet azonban itt még nem ér véget, ugyanis a törökkanizsai Obilić még a találkozó előtt orvosi igazolást küldött a szövetségnek, hogy a játékosai (Recskó Emma, Izabela Lupulescu, Dragana Vignjević, Aleksandra Radonjić) nem tudnak asztalhoz állni.

Hogy a Novi Sad megtarthatja-e a serleget, vagy arról egy harmadik mérkőzés dönt, arról minden bizonnyal a szerbiai bíróság mondja majd ki a végső szót.

Nyitóképünkön a Novi Sad Asztaliteniszklub női csapata látható