A magyar kormány a VMSZ-t továbbra is stratégiai partnerének tekinti, annak ellenére is, hogy a VMSZ képviselői megszavazták Vajdaság Napját – jelentette ki Gulyás Gergely a szokásos heti Kormányinfón csütörtökön Budapesten.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor azt is kijelentette: anélkül, hogy a szavazás részleteit ismerné, fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a magyar kormány a trianoni békediktátumot nemzeti tragédiának tekinti.

A kérdésre, hogy a VMSZ konzultált-e a magyar kormánnyal Vajdaság napjának ügyében, Gulyás Gergely egyértelmű nemmel válaszolt.

Arra a felvetésre, hogy különböző médiumokhoz sorra érkeznek az olvasói észrevételek, amelyek azt firtatják, hogyan szavazhatta meg az említett határozatot, illetve, hogy a kormány hogyan tekintheti továbbra is stratégiai partnerének a VMSZ-t, Gulyás a következőket válaszolta: „Anélkül, hogy vindikálnám magamnak a jogot, hogy az ilyen kérdésekre a válaszokat meghatározzam, csak meg tudom ismételni: a trianoni békediktátumot a magyar kormány nemzeti tragédiának tartja”

Gulyás azt is elmondta: a magyar kormány minden szempontból elkötelezett, hogy a nemzeti egységhez hozzájáruljon, s a határon túlra irányuló támogatások, illetve a nemzetpolitika egésze egyértelműen bizonyítják is a kormány nemzetpolitikai elkötelezettségét.

Mint ismeretes, két napja, június 19-én a vajdasági képviselőház a VMSZ-es képviselők támogató szavazatával elfogadta a tartományi kormány indítványát, hogy a jövőben november 25-e legyen Vajdaság napja. Ez az a nap, amikor 1918-ban a „Bánáti, Bácskai és Szerémségi Szerbek, Bunyevácok és Más Szlávok Nagy Népgyűlése” Újvidéken a délvidéki területek Szerb Királysághoz való csatlakozásáról döntött.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón/MTI Fotó: Balogh Zoltán


FRISSÍTÉS: 2018. június 22-én Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának főtitkárhelyettese helyreigazítási kérelemmel fordult a Szabad Magyar Szó főszerkesztőjéhez négy cikkünkkel kapcsolatban, amelyekben „Vajdaság napjáról beszélnek a szerzők”:

 

VAT Képviselőháza Főtitkárhelyettesének Helyreigazítási kérelme

VAT Képviselőháza Főtitkárhelyettesének Helyreigazítási kérelme