„Kérem az Európai Bizottságot és a tagállamok képviselőit, hogy gyorsítsák a csatlakozási tárgyalások menetét. Az évi 4-5 megnyitott fejezet nem elegendő” – emelte ki Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő az Európai Parlament Külügyi Bizottságának ülésén a szerbiai országjelentés parlamenti határozattervezetének vitája során.

„Az Európai Parlament mindig is hangsúlyosan támogatta az újabb fejezetek megnyitását a nyugat-balkáni tagjelölt államok tekintetében. Egyetértek azzal, hogy a csatlakozási tárgyalások előrehaladását a tagjelöltek felmutatott eredményeitől kell függővé tenni, viszont Szerbia, mint az egyik élenjáró ország, gyorsabb csatlakozási folyamatot érdemel!” – hangsúlyozta a néppárti politikus felszólalásában.

Deli Andor elmondta: „Tudjuk, hogy vannak késedelmek a jogállamisági fejezet cselekvési tervének végrehajtásában, viszont figyelembe kell vennünk, hogy az elmúlt időszakban nagyon intenzív jogalkotási munka folyt a nemzeti kisebbségek és nemzeti tanácsaik helyzetét illetően. Ezekben a percekben szavaz a szerbiai parlament ezekről a jogszabályokról, melyek szintén a jogállamisági fejezet végrehajtásának szerves részét képezik”.

„A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai nagyon érzékeny kérdéskör nemcsak a Nyugat-Balkánon, de a környező államok és egyes uniós tagállamok esetében is. Ezért a Szerbiában elért eredményeket el kell ismerni, és figyelembe kell venni mikor az új tárgyalási fejezetek megnyitásáról döntenek. Magyarország kormánya és a magyar néppárti delegáció az Európai Parlamentben következetesen kiáll a nyugat-balkáni bővítés mellett” – tette hozzá a fideszes politikus.