Jelenleg is tart a tartománnyi parlament ülése, amelyen a tartomány ünnepnapjairól is döntenek majd – írja a Délhír.

Az ülésen a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István, aki egyben a tartományi képviselőház elnöke is bejelentette, hogy pártjának képviselői megszavazzák, hogy Vajdaság Napja 1918. november 25-e, a Délvidék elcsatolásának napja legyen, az a nap, amely 100 éve kisebbségi sorba kényszerítette a délvidéki magyarságot.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének és a Magyar Mozgalom közös választási listájáról mandátumot szerzett képviselők korábban jelezték, hogy nem szavazzák majd meg a kezdeményezést.

A VMSZ tartományi képviselői, akiknek igennel kell majd szavazni arra, hogy Délvidék elcsatolásának napja Vajdaság Napja legyen:

Pásztor István, Patyi Lajos, Pelt Ilona, Kormányos László, Bagi Bojan, Erdély Lenke.

Föld a szájban

Szomorú, kissé el is keserítő cikket közöl a vajdasági történésekről szombati számában a budapesti Magyar Nemzet hétvégi magazinja: Majláth Ronald írása azt a szomorú jelenséget járja körbe, hogy a vajdaságiaknak, köztük a magyaroknak is a tartomány napjaként kell majd ünnepelniük azt a dátumot, amely arról ismert, hogy akkor csatolták el ezt a térséget Magyarországtól.


FRISSÍTÉS: 2018. június 22-én Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának főtitkárhelyettese helyreigazítási kérelemmel fordult a Szabad Magyar Szó főszerkesztőjéhez négy cikkünkkel kapcsolatban, amelyekben „Vajdaság napjáról beszélnek a szerzők”:

 

VAT Képviselőháza Főtitkárhelyettesének Helyreigazítási kérelme

VAT Képviselőháza Főtitkárhelyettesének Helyreigazítási kérelme