Mielőbb meg kell kezdeni a volt Jugoszlávia területén a múlt század kilencvenes éveiben folytatott háborúk áldozataira vonatkozó tények megállapításával foglalkozó regionális bizottság, a REKOM felállítására vonatkozó eljárásokat, a régió politikai vezetőinek pedig mielőbb meg kell kezdeni ennek a testületnek a felállítását – állapította meg az Európai Bizottság (EB) a Nyugat-balkáni Stratégiájában, tudatta az N1.

Az EB szerint a REKOM létrehozása az egyik legfontosabb operatív intézkedés lenne, ami egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogy a nyugat-balkáni megbékélés igen fontos az EU számára, illetve arra vonatkozóan, hogy a testület kifejezetten szorgalmazni fogja a közelmúltban történtekre vonatkozó ténymegállapítást.

A regionális hozzáállás tűnik az egyetlen megoldásnak, amivel megállapítható, hogy a háborúkban hányan vesztették életüket, hány eltűnt személyt tartanak nyilván, illetve, hogy a később eltűnteknek nyilvánítottak hol estek fogságba. Az EB ugyanis észlelte, hogy az egykori Jugoszlávia utódállamai között számháború folyik, noha egyetlen országnak sincs pontos nyilvántartása a háborúk áldozatairól.

„A regionális együttműködés, a jószomszédi viszonyok kialakítása és a megbékélés nem kényszeríthető senkire kívülről. A térség politikai vezetőinek át kell venni a megbékélési folyamatok irányítását és példát kell mutatniuk. Kerülni kell és el kell ítélni minden olyan nyilatkozatot és akciót, amelyek nemzetek közötti feszültségeket idézhetnek elő és aktívan szembe kell szállni minden nacionalista narratívával“ – olvasható az EB stratégiájában.

A kormányközi REKOM létrehozását a nyugat-balkáni régió 580 000 polgára támogatta.