Egy bonyolult fegyverszállítási láncolat segítségével szerb és boszniai fegyverek és lőszerek jutottak a szaúdi hadsereghez, majd jemeni és szíriai szélsőséges szunnita szervezetekhez, tárták fel balkáni oknyomozó újságírók. A hatóságok egymásra mutogatnak, és úgy tűnik, valójában nem próbálják megállítani ezt a kereskedelmi láncot.

A nemzetközi fegyverkereskedelem az egyik legkevésbé átlátható üzlet. Ahol aktív fegyveres konfliktus zajlik, és jelentős számban van szükség kézifegyverekre, vagy lőszerre, ott a harcoló felek gyakran a lakosság kifosztásával szereznek forrást a fegyvervásárláshoz.

Balkáni oknyomozó újságírók egy csoportja, a Balkan Investigative Reporting Network (BIRN) hálózat tagjai most részletesen feltártak egy különösen bonyolult szállítási láncot. Az ugyan máskor sem ritka, hogy több ország cégeit járja meg egy-egy szállítmány, hogy ne legyen egyértelmű, hogy mégis ki szállít, kinek, ám ez a jól bejáratott, elsősorban 2015-ben és 2016-ban működő lánc talán még így is összetettnek mondható.

Az unión kívüli Szerbia, illetve Bosznia-Hercegovina lőszereit, és részben fegyvereit, bosnyák kereskedők szállították az Egyesült Királyság cégeinek, ahonnan Szaúd-Arábiába ment az áru, innen végül Jemenbe és szíriai és jemeni szélsőségesekhez is jutott a több millió lőszerből.

A lánc minden egyes elemében olyan kereskedelmi irányba kértek a cégek engedélyeket, amelyet a hatóságok különösebb vizsgálatok nélkül engedélyeztek.

Természetesen, ha lett volna valaki, aki a kiindulópontot egyben látja azzal, hogy a szerb állami Krušik Valjevo, a Zastava és a bosnyák Igman cégek lőszereivel ölik a civileket Szíriában, illetve Jemenben, biztosan felmutatta volna valaki a stop-táblát.

A különböző országok hatóságait megtévesztették, így a szállítmányok még az olyan szélsőséges szervezetekhez is eljutottak, mint az Iszlám Állam (ISIS).

A BIRN újságíróinak feltárása szerint a különböző fegyverüzletek összértéke akár az egymilliárd eurót is elérhette,

A főleg AK-47-es golyókat és úgynevezett mesterlövész lőszereket maga a szaúdi hadsereg is használta, elsősorban Jemenben, de jutott belőle a szíriai és jemeni csatatéren harcoló szövetségeseinek is.

A Balkan Insight portálon megjelent riport zárómondata szerint Szarajevó továbbra is exportál lőszert Rijádba, foglalta össze az index.hu.