Magyarországnak exportorientált országként van miért aggódnia, különösen azért, mert a vámháború német-amerikai frontja a legfontosabb uniós és unión kívüli kereskedelmi partnerét érintené, a kormány ezért párbeszédet sürget a rendezés érdekében – foglalta össze a Népszava Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter véleményét. Szijjártó ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy  az Egyesült Államok 25 százalékos védővámot vetett ki az Európából érkező acél- és 10 százalékosat az alumíniumtermékekre. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy az amerikai vámintézkedések közvetlenül kevéssé érintik Magyarországot, de a tengerentúli piacról szintén kiszoruló államok olyan térségekben jelenhetnek meg, amelyekben Magyarország is érdekelt.

Aggódni kell majd ugyanis, ha a luxusautók is a piacvédő Donald Trump látóterébe kerülnek, ugyanis csak a kecskeméti Mercedes gépkocsiüzemben gyártják a konszernnél a CLA típusú autókat, így a világ minden tájára, így az Egyesült Államokba is kizárólag innen exportálnak.

Brüsszel az amerikai lépésre válaszul június 20-tól érvényes, 25 százalékot is elérő, egyes amerikai árukra kivetett vám bevezetéséről döntött. Az intézkedés egyebek között élelmiszerek, italok és járművek árát befolyásolhatja. A döntés következtében drágulhat például a mogyoróvaj, gyümölcslevek, whiskyk, ruhaneműk és motorkerékpárok.