A montenegrói belügyminisztérium közölte, hogy Szerbia polgárai beléphetnek Montenegróba abban az esetben is, ha olyan járművet vezetnek, melynek forgalmi engedélyét hétről kilenc évre egy papír alapú igazolással hosszabbítottak meg. Igazoltatáskor azonban fel kell mutatni a személyi igazolványt, vagy az útlevelet és a vezetői jogosítványt is.

A montenegrói belügyminisztérium közleményében kiemelték, hogy a határátkeléseket illetően semmilyen változás sincs az előző időszakhoz viszonyítva.

Nyitókép: 021.rs

Napokon belül megoldódhat a lejárt rendszámtáblák ügye

Több cikkben is foglalkoztunk már a Szerbiai Belügyminisztérium tavaly meghozott döntésével, amely szerint a rendszámtáblák érvényességi ideje nem hét, hanem kilenc év. Ez azt is jelentette, hogy azok az autósok, akiknek a rendszámtáblájuk az idén lejárt, vagy jár le, nem kapnak új rendszámot, hanem megtartják a régit, és a belügyminisztérium által kiadott, szerb és angol nyelvű A4-es igazolással tudják bizonyítani, hogy a forgalmin szereplő adat ellenére a rendszámtábla érvényes.