Kutlán Andrásnak

I.

Cirkuszi sátrát az idő bontja,
a fej megbillen, lepusztul lombja.
Mérem az eget háttal a napnak:
a jelek újabb romlást mutatnak.

Ki belegondol, bele is szédül.
Itt lenn és ott fenn államcsíny készül,
a hírhozó angyal forgószél foglya,
ájultra pörgeti, pokolra dobja.

Pokolfüst bűze, korma is száll rám,
lukas tüdővel sípol a Sátán,
nyílik a föld… halottaim látom.
A verejték rám fagy. Az lesz kabátom.

II.

Ősei jogán
bolyong az ősz itt.
Valakit áltat,
valakit bőszít,
rám mutat, ágyát
kínálja. Nem kell!
Itatna válogatott
szeszekkel,
arca vigyorban,
agya bekattan…
Csörtet már felém
a sebzett vadkan.

III.

Hajamnak helyén bozót, ha lenne,
fekete holló fészkelne benne.
Hollónak torka csőre lesz töltve,
aki csak hallja, lúdbőrzik tőle.
Sikoly és sóhaj a Tiszaháton.
Ezt tedd a képre, Bandi barátom.