,,Komolyan veszélyezteti az Európai Unió szavahihetőségét Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kijelentése, miszerint addig nem lehet a bővítéssel foglalkozni, amíg az Európai Unió belső reformjai be nem fejeződtek” – hívta fel a figyelmet Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő a 2018-as nyugat-balkáni országjelentések bemutatása során az Európai Parlament külügyi bizottságának tegnapi ülésén – írja a deli.fidesz-eu.hu honlap.

,,Olvasva a nyugat-balkáni médiában megjelent csalódott véleményeket és a régió politikusainak reakcióit, kijelenthetem: komoly visszalépést jelent a bővítési politikában Macron francia elnök állítása, mely az EP múlt heti plenáris ülésén hangzott el. Macron elnök úr nincs tekintettel az Európai Bizottság erőfeszítéseire, a bolgár elnökség igyekezetére, sem pedig egyes tagállamok és az Európai Parlament elkötelezettségére a bővítés mellett. Figyelmen kívül hagyja továbbá azt a tényt, hogy a régiónak politikai stabilitására van szüksége, ami elengedhetetlen feltétele Európa biztonságnak is” – mondta el felszólalásában a néppárti politikus.

Deli Andor: Narancs zokni fel!

Deli Andor (Vajdasági Magyar Szövetség) vajdasági fideszes Európa Parlamenti képviselő semmit se bízott a véletlenre: felvette narancsszínű zokniját, és elment az eredményváróra, ahol természetesen a Fidesz győzelmét reméli. Ahogy a képviselő írta:

,,Az elhangzott kijelentés hatalmas károkat okozott, jelentősen veszélyezteti az Európai Unió hitelességet és szavahihetőségét a tagjelölt országok polgárai és politikusai körében. Magyarország kormányának következetes politikájával összhangban a Fidesz-KDNP EP-delegációja továbbra is határozottan kiáll az Unió nyugat-balkáni bővítése mellett” – tette hozzá Deli Andor.

Deli a roamingdíjak eltörlését szorgalmazza

„A roamingszolgáltatások díjainak eltörlése a nyugat-balkáni tagjelölt országok esetében már a csatlakozási tárgyalások folyamán egy olyan lépés lenne az EU részéről, melynek hatása eljutna a régió minden egyes polgárához, s bizonyítaná a bővítés melletti őszinte uniós kiállást” – hangsúlyozta Deli Andor fideszes EP-képviselő hétfő esti plenáris felszólalásában, Strasbourgban.

Nyitóképünkön Deli Andor, a Fidesz-KDNP EP-képviselője