„Ha szükség lesz rá, Szerbia megfontolja a nejlonzacskók használatának a betiltását” – közölte Goran Trivan, a szerb kormány környezetvédelmi minisztere.

„Ha úgy ítéljük meg, hogy a műanyagzacskók használatának a betiltására szükség van, valamint, hogy ez lehetséges is, akkor meg fogjuk tenni ezt a lépést” – mondta Trivan, aki hozzátette, előbb megvárják a hétfőn kezdődött akciónak az eredményét. Mint ismeretes, a minisztérium azt ajánlotta az üzleteknek, hogy ettől a héttől kezdve ne adják ingyen a nejlonzacskókat. Az N1 Televízió beszámolója szerint eddig csak egy üzletlánc, a Delhaize fizetteti meg a műanyag zacskókat, amelyekért a vásárlóknak két dinárt kell fizetniük.

Goran Trivan

Szerbiában egy ember évente mintegy háromszáz nejlonzacskót használ el, míg Németországban mindössze hatvanat.

Az első öt nap után a Delhaize üzleteiben a műanyag zacskók száma megfeleződött, mivel a vevők bevásárlótáskával és szatyrokkal érkeztek a boltokba, így a kasszánál fizetéskor nem igényelték a két dináros nejlonzacskót.

Betiltják a nejlonzacskó használatát

Betiltják Szerbiában a vékony nejlonzacskók használatát, helyette biológiai úton lebomló szatyrokat kell majd vásárolni – közölte a környezetvédelmi minisztérium. A Politika napilap a minisztériumot idézve azt írja, hogy, habár Szerbia még nem tagja az Európai Uniónak, alkalmazni fogja a műanyagok használatára vonatkozó nemrég elfogadott uniós szabályzatokat.